2011. június 27., hétfő

Levendulás báránycomb

  A Húsvétra vett bárányból maradt még a fagyasztóba egy comb, ebből csodás hétvégi ebédünk lett.  Újításnak, rozmaring helyett,  levendulával bolondítottam meg, és nem rontotta el, sőt! 

Hozzávalók:
  • egy báránycomb
  •  fokhagyma
  • 1 teáskanál friss vagy szárított levendula
  • kevés olaj a sütéshez
Páchoz:
  • 2 dl. narancslé
  • 2 evőkanál almaecet
  • 3 gerezd apróra vágott fokhagyma
  • 2 - 2 kiskanál őrölt bors és só.
Előző estétől a combot a pácba érleltem. Másnap, tepsire fektettem, több helyen megszurkáltam, ide fokhagymát rejtettem,  meglocsoltam olajjal, fél dl. vizet öntöttem alá, megsóztam, borsóztam, megszórtam a levendulával, alufóliával lefedve sütöttem, amíg elfőtte a levét, ezután, levettem a fóliát, és pirosra sütöttem. Újkrumplival, friss salátával tálaltam. 

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, én a levendulától egy kicsit tartok, mert mindig a molyirtó jut róla eszembe, de biztos finom lehet, sokan használják ételekbe.

    VálaszTörlés
  2. Én is szívesen használom a levendulát szekrényünkbe, még sem az jutott eszembe róla evés közben :)!

    VálaszTörlés