2013. május 21., kedd

Az eper az a szamóca?




Kíváncsian várok minél több véleményt, észrevételt ezzel kapcsolatban !


Idestova 23 éves problémámra kerestem a helyes választ, ha úgy vesszük ide illő, mert hiszen egy, (azaz két) gyümölcsről van szó! Biztos, sokan már a címből értik miről is fogok írni, de, úgy érzem nem elegen. Minden nyár elején, hogy stílusosan írjam”kinyílik a bicska a zsebembe” amikor megjelenik a piacokon az eper, és kiírják, hogy „szamóca”!
Tudom, sokan gondolhatják legyintve, hogy az íze a lényeg, na, de éppen ez az!

Egy biológia tanárt is kérdeztem, mi a kettő közti eltérés, szerinte semmi(?) …mivel nem tudott meggyőzni, továbbra sem hagyott nyugodni a téma, nem voltam rest, és utána olvastam egy kicsit:
 „A  termesztett  fajokat, eper, földiepernek nevezik. Botanikailag az eper és a szamóca két különböző növény” írja a Wikipedia, majd a továbbiakban végig, szamócának nevezi az epret!
Erdei szamóca =  Fragaria vesca, földieper = Fragaria- igaz, egy családból származnak.


Kutattam ezt azért, mert kérem mifelénk a szamóca ez….




amit az erdőben szedünk, aminek nagysága nem nagyobb a körmömnél, ízét és illatát még csak egy napon sem lenne szabad említeni,  a termesztett földieper társáéval, annyira más, csak az nem tudja a kettő közti eltérést aki nem kóstolta az erdei szamócát!

Na, most, hogy már leírtam, és e téren is kiállok a másság mellett ;-) nyugodtabban alszom…. persze, mindaddig, amíg kimegyek a piacra és meglátom azt a bizonyos táblát!

2013. május 20., hétfő

Mogyorókrémes kuglóf


A hosszú hétvégére sütöttem, reggelire, uzsonnára. Igazi klasszikus sütemény! Nagyon finom, nem száraz, gondolom köszönhető a mogyorókrémnek, de még másnap is finom volt. Megbolondítható még egy csokimázzal is, én most csak porcukorral szórtam meg.

Hozzávalók:
  • 4 tojás
  • 20 dkg porcukor
  • 20 dkg liszt
  • 1 cs. sütőpor
  • 1 dl tej
  • 1 dl olaj
  • 1 ek. kakaó
  • 2 ek. mogyorókrém (pl. Nutella)
  • 1 citrom reszelt héja
A tojásokat szétválasztottam, fehérjét kemény habbá vertem, 2 ek. cukorral, sárgáját a többi cukorral habosra kevertem, beleöntöttem az olajat, majd a tejet és jól összekevertem. Beleszórtam a sütőporos lisztet, a reszelt citromhéjat, a felvert tojások habjával óvatosan összeforgattam. A massza felét  kikent és kilisztezett formába öntöttem. A mogyorókrémet összekevertem a kakaóval, pár kanál tejjel lazítottam, hogy ne legyen túl masszív, így adtam a másik tésztához, a világos massza tetejére kanalaztam, majd egy késsel többször S formákat írtam, ettől lett márványos. Előmelegített sütőbe 180 fokon, 45-50 percig sütöttem, tűpróbával ellenőrizzétek. Még forrón kiborítottam, rácson hagytam kihűlni, vaníliás porcukorral meghintettem. Nekem, tejeskávéval a legfinomabb :)

Recept a Sütigyárból !


2013. május 14., kedd

Házi sajt


Amikor ITT, olvastam ezt a receptet, tudtam, hogy rögtön ki kell próbáljam! 
Egy friss," feta" jellegű sajt, amit az elkészítését követő napon már fogyaszthatunk is. Nagy kihívás volt, egyrészt az eszközök hiánya miatt (pl. fokmérő, oltó) másrészt a jó minőségű tej beszerzése, ezért feleztem az eredeti mennyiséget, ha nem jönne össze ne érjen túl nagy kár. Még a télen nyitottak egy tej automatát, egy közelünkbe lévő pékségben, és bár sokkal jobb mint a dobozos förtelem, kicsit mégis féltem a végeredménytől. Kitűnő lett! Íze, hasonló az otthoni telemeához, nagyon ízlett nekünk. Lehet bármilyen zöld fűszerrel, színes borssal összekeverni, nekünk így a hagyományos formában ízlett. Az oltó interneten beszerezhető, fontos viszont elolvasni a használati utasítást, és ezt követően kiszámítva adjuk a sajtunkhoz, mert mindegyik oltó más, nekem szerzett valaki, és az óta fokmérőt is vettem, legközelebb könnyebb dolgom lesz. Otthon, beszerezhető, bármely, állatpatikába az oltó. Az eredeti receptnél fázis fotókkal is szemlélteti a szerző, én most annyira koncentráltam, hogy a fotózás eszembe sem jutott!
 Multumesc mult, Laura :D !

Hozzávalók:
  • 4 liter kizárólag magas zsírtartalmú HÁZI TEJ!
  • 1,5 ml oltó
  • 30 gr. natúr joghurt, (ne legyen hő kezelt, ha nincs ilyenre lehetőség inkább, helyettesítsd 2 ek.ecettel)
  • 1 nagy, tiszta, alaposan kimosott, vászon, vagy tüll darab
  • műanyag szűrő
  • doboz.
Páchoz:
  • 1 l. víz
  • 15-20 dkg. jódmentes só.
A tejet feltettem melegedni, egy nagy fazékba, amíg elérte a 80 fokot, forrjon, ne főjön! Lehúztam a tűzről és hagytam hűlni 31-36 fokra, ez hőmérő hiányában, olyan kéz meleg. Hozzáadtam a joghurtot, 5-10 percig pihentettem, csak ezt követően, oldottam fel kb. fél dl. klór mentes (a legjobb a bubi mentes ásványvíz, vagy felfőzött és lehűtött csap víz) vízben az oltót, hozzáadtam a tejhez, erősen kevergettem, kb.1 percig.
Újból melegítés, 1 órán keresztül, úgy, hogy közben ne lépje túl a max.36 fokot. Hőmérő hiányában, én ezt úgy csináltam, hogy  200 fokra 10 percre előmelegítettem a sütőt, majd elzártam a gázt, és a forró sütőbe téve hagytam, néha ránéztem,  igaz így 35-40 perccel hosszabbra nyúlt a kötési idő (azaz kb.1 óra, 35-40 perc, ez függ a tej és az oltóminőségétől is amíg kezdett sűrűsödni, ezt onnan tudjuk, ha késsel, belevágva, szeletelhető, akkor elkészült. Felkockáztam a fazékba. Egy nagy szűrőt beterítettem a tüllel, ráállítottam egy nagy edényre ( a kicsöpögtetett savó még felhasználható!) és beleöntöttem a megalvadt tejdarabkákat. Fontos, hogy a savó kicsorogjon belőle, amikor ez megtörtént, egy tetszés szerinti dobozba, (lehet kapni erre a célra dobozkákat) átemeltem és 2 konzervvel lenyomtattam. Hűtőbe hagytam így másnapig. Másnap kibontva, azonnal szeletelhető, és ehető, így egy édes sajtot kapunk, de, ha a "feta" jellegűre szeretnénk, elkészítjük a pácot; a vízben feloldottam a sót, beleraktam a sajtot, és fél napig így hagytam, egyszer közben megfordítottam, nem szerettem volna nagyon sósra. Így elkészítve, megváltozik az állaga is, lefedve hűtőbe tárolható, nem tudom meddig, mert mi 2-3 nap alatt megettük!

Tipp: A visszamaradt savót leszűrve hűtőbe tárolhatjuk még pár napig, vagy, puliszkát főzhetünk belőle, ez a bálmos, levest savanyíthatunk vele ( legtöbbször a csorbát vagy saláta leves savanyításához használják) , írós bagettet süthetünk. Újra forralhatjuk 90 fokra, és a felszínére felszálló darabkákat szűrővel leszedve,ordát kapunk. Rengeteg mindenre felhasználható, kár lenne kidobni!



2013. május 9., csütörtök

Karamellizált újhagymás, kecskesajtos lepény


 Rég ettem ilyen finom pitét! A Nővérem, ellát mindig Németországból, jobbnál-jobb receptes újságokkal, amiket aztán, szorgalmasan még le is fordít nekem, mert a német nyelv tanulása kimaradt az életemből!
Ez a remek recept is így került hozzám, kisebb módosítással, ugyanis az eredeti receptben, készen vásárolt vajas tészta szerepelt. A kecskesajtot, kifejezetten ajánlóm hozzá, (vagy, válasszunk hozzá valami más karakteresebb ízű sajtot)  ugyanis a karamelles zöldhagymát remekül kiegészíti.

Tészta hozzávalói:
  • 20 dkg. liszt
  • 12,5 dkg. vaj
  • 1 dl. hideg víz
  • 1 tk. só
  • csipetnyi cukor. 
Tetejére:
  • 2 csokor újhagyma
  • 1 dl. tejföl
  • 10 dkg. kecskesajt
  • diónyi vaj
  • 2 ek. cukor
  • őrölt fehérbors
  • csipetnyi só.
A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrtam, letakarva hűtőbe tettem 30 percre (de előző nap is elkészíthető!).  A hagyma gyökér részét levágtam, kettévágtam, megmostam, leitattam róluk a vizet. A vajat megolvasztottam, hozzáadtam a cukrot, kevergettem, amíg fel nem olvadt, majd hozzáadtam a zöldhagymákat, megsóztam, és többször átforgatva hagytam 1-2 percig párolódni, majd lehúztam a tűzről és hagytam kihűlni.
A tésztából, lisztezett deszkán téglalapot nyújtottam, tepsire terítettem (előtte kikenjük, nekem van szilikonos lapom, így erre nem volt szükség) megkentem a tejföllel, ráreszeltem a kecskesajtot, elrendeztem rajta a zöldhagymákat, megborsóztam, és előmelegített 200 fokos sütőben, 25-30 percig sütöttem. Langyosan szervíroztam. Remek kiegészítője egy tartalmas levesnek, mi  pl. karalábéleves után ettük!





2013. május 8., szerda

The "Best Blog" :)



Mrita megtisztelt és átadta nekem ezt a díjat, amit ezúton is nagyon köszönök Neki! Nagy örömöt szerzett vele, úgy általában jólesik, ha érzed, és olykor tudatják is veled, hogy jó az amit csinálsz, és vannak akik figyelemmel kísérik a blogodat, kikérik a tanácsodat, vagy csak csendben szemlélődnek. Ilyenkor merem remélni, hogy nem csinálom hiába!

A díjnak feltételei is vannak:
  1.  Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat.
  2. Felsorolni 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a feliratkozott rendszeres olvasók száma
  3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott 4 blogon a díjazásról.
Én  nem néztem utána, hogy kinek hány rendszeres olvasója van, azt viszont láttam, hogy egy páran már megkapták, így szimpátia alapon választottam,  fogadjátok szeretettel!

2013. április 30., kedd

Medvehagymás sajtos csónak

  
Az elmúlt napokban, úgy éreztem, mintha magamba beszélnék, ami egy kicsit el is szomorított... aztán láttam, hogy lett egy új követőm, a medvehagymás csirke receptemet csak az elmúlt 1 hétben 172-en nézték meg ( a hétvégére el is készítettem újból), lassan kezdett visszatérni a kedvem, sőt, egy díjat is kaptam ! kell ennél több? 
Észrevettem, hogy idén még nem is tettem fel semmi medvehagymásat, pedig készült már belőle ez-az. Ez a kifli recept, természetesen Limarától származik, számtalanszor elkészítettem, különféle formában. Ő fázis fotókkal szemlélteti az elkészítését!

Hozzávalók:
  • 40 dkg. finomliszt
  • 10 dkg. Graham liszt
  • 2 ek. krumplipehely (nekem volt maradék krumplipürém,ebből tettem 2 kanállal) 
  • 140 g. joghurt
  • 2 dl. langyos tej
  • 1 tk. cukor
  • 2 tk. só
  • 2,5 dkg. élesztő
  • 0,5 dl. olaj
  • medvehagyma krém
  • 15 dkg. reszelt sajt
Az élesztőt a cukorral és a tej felével, meleg helyen felfuttattam. A többi hozzávalóval, lágy rugalmas tésztát gyúrtam, letakarva, a duplájára kelesztettem.  Limara 10 db.-ra osztja, nekünk így túl nagyok, ezért 20 db.-ra osztottam, a kis gombócokat téglalap alakúra nyújtottam, majd felcsavartam. Letakarva megint hagytam 15 percet kelni. Minden kifli közepét éles késsel hosszába megvágtam, megkentem a medvehagyma krémmel, rászórtam a reszelt sajtot, előmelegített 190 fokos sütőben, 25-30 percig sütöttem. 


2013. április 28., vasárnap

Medvehagyma krém


A medvehagyma tárolását, általában úgy szoktam megoldani, hogy felaprítom és lefagyasztom, de, amikor megláttam Barbinál, megtetszett és most ezt is elkészítettem. Köszi Barbi ! nagyon szuper  :)

Hozzávalók /egy kb.4 dl.-es üveghez/:
  • 2 nagy csokor medvehagyma
  • 1 dl. olívaolaj
  • 2 ek. jódmentes só.
A medvehagymát, alaposan megmostam, papírtörlőn leszárítottam, kicsit összevágtam, így dobtam a késes aprítóba, apránként hozzáadva az olajat, pépesre zúztam. Hozzáadtam a sót. Az üveget alaposan kimostam, a mikrosütőben 3 percig csírátlanítottam, kesztyűvel (!!) kivettem, belekanalaztam a krémet. Jól lezártam. Miután kihűlt, hűtőbe tárolható. Tésztákhoz, húsokhoz, vagy csak levesbe ízesítésre, szóval, bármihez felhasználható!


Pár szó a medvehagymáról: 
(Allium ursinum)
 Nevét arról kapta, hogy a medve kibújva tavasszal a barlangból, ezt fogyasztja szívesen! Egész Európa terén megtalálható. Levelei kora tavasszal jelennek meg, és a nyár közepére elszáradnak. Április-májusban virágzik, és még virágzás előtt szedik, és frissen használják fel, mert szárítva gyógyhatásuk gyengül.
Évelő növény. A nedves, árnyas erdőkben érzi jól magát, az enyhén savas talajt kedveli. 

Erősen fokhagyma "illatú", szedésében ez is segítségünkre lehet, ugyanis, ránézésre, könnyen összetéveszthető, hasonló körülmények között élő két  növénnyel is, a májusi gyöngyvirággal, és a kikericcsel. Mindkét esetben az eredmény súlyos, esetenként halálos mérgezés lehet, mivel az említett két növény levelei emberi fogyasztásra alkalmatlanok!
Kedvezően hat a gyomorra, a bélrendszerre, krónikus hasmenés és szorulás ellen jó hatású, a szédülést, fejfájást enyhíti, a magas vérnyomást csökkenti, tisztítja a vesét és a húgyhólyagot, elősegíti a vizelet ürítését, tisztítja a vért, de,véralvadásgátló szerekkel együtt szedve viszont nem javasolt, mert a vérzés kockázatát fokozza! Idegrendszerre gyakorolt nyugtató hatása kiemelkedő. Női problémák, illetve nőknél változó kori panaszok esetén segít. A  védikus tanítások szerint radzsasztikus ételek, azaz a vágyat, szenvedélyt erősítik, illetve az érzelemtestre hatnak. Szóval, ha egészségesek vagyunk, együnk minél többet ! :D

Kedvcsinálónak íme 4 receptem:


Medvehagymával töltött csirkemell
 
Medvehagyma krémleves
Medvehagymás túrókrémmel töltött vajastészta
Sóskás-medvehagymaleves krumpligombóccal


2013. április 20., szombat

Tavaszi tekercs


Nem azért mert most tavasz van, (mert amúgy már nyár!) hanem, mert vágytam valami könnyűre. Ezért is,nem az olajban kisütött verzió, hanem a nyersen fogyasztható.
Remek vendégváró, könnyű vacsora, stb.

Hozzávalók:
  • zsenge sárgarépa
  • uborka
  • jégsaláta
  • üvegtészta
  • rizslapok.
Mártogatós:
  •  2 ek. szójaszósz
  • 1 ek. lime leve
  • 1 kk. rizsecet
  • 2 kk. barnacukor
  •  2 cikk reszelt fokhagyma
  • 1 tk. reszelt gyömbér.
A rizslapok, beszerezhetők bármely keleti vagy nagyobb üzletben is, a többi hozzávalóval együtt. Így néz ki, ha valaki nem ismerné...




A mártás hozzávalóit összekevertem, a zöldségeket hasábokra vágtam, salátát csíkokra.
Az üvegtésztát, forró, sós vízzel leforráztam, lefedve hagytam 2-3 percet, ennyi idő elég, hogy megpuhuljon, leszűrtem. Egy tiszta konyharuhát kiterítettem, kikészítettem egy lapostányér meleg vízet, a rizslapok mindkét oldalát megmártottam benne, kiterítettem a konyharuhára, majd a zöldségekből, tésztából halmoztam egy csíkba, a közepére, először ráhajtottam a két szélső részét, majd a hozzám közel eső részénél szorosan felgöngyöltem. A rizslap nagyon tud ragadni, de ha vizes kézzel dolgozunk, könnyen kezelhető! Ha nem fogyasztjuk el azonnal, vizes konyharuhával letakarva, pár órát is kibír hűtőben.
A szósszal kínáljuk.



2013. április 17., szerda

Nyereményem!


Olyan szerencsés voltam, hogy Éva meghirdetett játékában én lettem a nyertes!  pár dologból éppen hiányt szenvedtem :) Külön öröm volt, mert betegeskedtem, így jobb kedvre derühettem Itt is nagy köszönettel tartozom az ajándékért!!!!

2013. április 14., vasárnap

Krémes


Azt hiszem, ezt a tejszínhabos változatot nevezik franciakrémesnek, nem vagyok nagyon otthon a krémesek terén, talán azért, mert nem rajongok érte, de, csendben megsúgom, a Férjem szülinapjára készítettem! A napokban faggattam, hogy mit süssek neki, erre ő azt mondta krémest! így ezt sütöttem:)  Kicsit csaltam, mert kész réteslapot használtam hozzá.

Tésztához:
  • 1 csomag réteslap (12 db.-os)
  • 2 dl. tejföl
  • fél dl. olaj
  • porcukor megszórni.
Krémhez:
  • 1 L. tej
  •  25 dkg. cukor
  • 3 db. tojás
  • 10 dkg. étkezési keményítő
  • csipetnyi só
  • 5 dkg. vaj
  • 1 rúd vanília
  • 1 citrom reszelt héja
  • 5 dl. tejszín.
A  lapokat kettévettem (6-6), az olajat elkevertem a tejföllel és  egyenként lekentem őket.  2 sütőlemezen  előmelegített sütőben, 190 fokon 12 percig sütöttem. Még melegen az egyik lapot kockákra vágtam, a másik lapot  egy tepsi aljára terítettem. Szabjuk méretre, azt javaslom, kisebb és magasabb falú tepsibe készítsük, így szép magas lesz a krémesünk, tapasztalatból tudom, hogy sima tepsibe lapos lesz
A cukrot és a keményítőt, egy lábosba szórtam,  beleütöttem a tojásokat, összekevertem, hozzáadtam a csipetnyi sót, a ketté vágott vanília rudat, és hozzáöntöttem a tejet, lassú tűzön, folytonos keverés mellett besűrítettem, kb. 10-15 perc. Amikor már besűrűsödött, levettem a tűzről, kihalásztam belőle a vanília rudat,  hozzáadtam a vajat, reszelt citrom héját, és  a tésztalapra öntöttem. Egy vizes fóliával lefedve, hagytam kihűlni, (a tejszínhab és a lapok a tetejére, már most is rátehető!) majd hűtőben pihent,10-12 órát. Másnap, a tejszínt kemény habbá vertem, elosztottam a vaníliakrém tetején, majd a kocka tésztalapokkal beterítettem, megszórtam porcukorral, és felszeleteltem. Megkóstoltam, nagyon finom!
 

2013. április 9., kedd

Pörkölt Olténiai módra


Külön tetszett, hogy teljesen másképpen főzik, mint a már megszokott magyaros társát, ezáltal új ízt is kölcsönöz ételünknek. Az eredeti receptben még erdei gombával dúsítják, ezt én most elhagytam, nem volt időm gombászni :)

Olténia, Románia D-Ny. részén található, igen híresek zöldségtermesztésükről, ott terem a legfinomabb padlizsán, paprika, amit az egész ország területére szállítanak, azaz szállították, mert lassan ki lesznek szorítva, „hála” a nagy multiknak! Sajnos, ott sem tudják már a lépést tartani velük, így lassan elvész a süllyesztőbe, de ez már más téma…

Hozzávalók:
  • 50 dkg. sertéscomb 
  •  25 dkg. császárszalonna
  •  2 nagy fej hagyma 
  • 2 dl. paradicsomlé 
  • 4 cikk fokhagyma 
  • 1 húsos paprika 
  • só, bors, olaj.
 A kockára vágott húst, kevés forró olajban megsütöttem, tálra kiszedtem. Rendre süssük, egyszerre csak annyit tegyünk a serpenyőbe, amennyi elfér, különben, levet ereszt, de az sem baj, mert leszűrve, a további főzési folyamatnál felhasználható. A fennmaradó olajban kisütöttem az ugyan csak felkockázott szalonnát, ezt is kiszedtem.
Ebben a zsiradékban pirítottam meg az apróra vágott hagymát, fokhagymát, és paprikát. Amikor már üvegesre pirultak, felöntöttem a paradicsomlével, lassú tűzön hagytam 5 percig főni, majd beletettem a kisült húskockákat, meg a szalonnát, sóztam, borsóztam, öntöttem rá kb. 1 dl. meleg vizet, lefedve készre főztem.  Stílusosan,  puliszkával tálaltam. 




2013. április 2., kedd

Töltike


Elengedhetetlen Húsvéti "kellékünk"! Nálunk, nagy kedvenc, és főleg ilyentájt, amikor megjelennek az első friss, mindenféle zöld levelek, szerintem, innen ered  a neve is,"töltike" a zsenge apró levelektől. Ahány ház annyi szokás, ebben az esetben is, én így tanultam Anyósomtól. Készíthető, a karalábé leveléből, (méltatlanul tépetik le a piacon, pedig nagyon finom!) útilapuból, lósóskából, szőlőlevélből, vagy friss zöldkáposztából, füstölt hússal vagy anélkül, szóval, csak bátran, mert minél zöldebb, annál finomabb! A felsorolt levelek keveréke, ezek együttese felejthetetlen ízt kölcsönöz !

Hozzávalók:
  • kisebb fej zöldkáposzta
  • 6-8 karalábélevél
  • 20-25 dkg. sóska
  • 1 csokor medvehagyma
  • 2 csokor friss kapor
  • 2 ág csombor
  • fél kg. füstölt oldalas 
  • 60 dkg. darált hús
  • 1 marék rizs
  • só, bors. 
A káposzta és karalábéleveleket, leforráztam, vastagabb erezetét kivágtam. A töltelékhez, elkevertem a húst a fűszerekkel+ az egyik csokor aprított kaporral, rizzsel, majd a káposzta, karalábé-leveleket megtöltöttem. Cserépedény aljára  tettem a csombort, a felvágott oldalast, a sóskát, medvehagymát, és a megmaradt káposztát laskára vágva, erre jöttek egymás mellé a töltött káposzták, a tetejét vágott kaporral megszórtam, felöntöttem vízzel, éppen csak, hogy ellepje, enyhén megsóztam,  lassú tűzön főztem. Tejföllel meglocsolva tálaltam.



2013. április 1., hétfő

2013. március 23., szombat

Florio


Életem emlékezetes első itala! Még a ’80-as években volt nagy sláger nálunk, a napokban megtaláltam leírva a receptet, nosztalgiából el is készítettem. Aki emlékszik rá, készítse el, aki nem ismeri,  azért!

Hozzávalók:
  • 1/2  liter vodka
  • 1/2 liter vörösbor
  • 1/2 liter meggyszörp
  • 1 ek. mandula eszencia.
A hozzávalókat üvegekbe töltöttem, alaposan felráztam, ledugva hagyom1 hétig összeérni, naponta majd felrázom. Jól behűtve, citrommal  kiváló.


2013. március 15., péntek

Ünnepekre!


forrás
Eleget teszek egy játéknak, melyben Éva arra kíváncsi, melyek a kedvenc ünnepi süteményeink. Én 2 sósat és két édeset ajánlanék, már csak azért is, mert mindig gondolok a kicsikre és a nagyokra! A felsoroltak, többnyire állandóak, ezek mellett, biztosan készülök újabbakkal, hiszen még rengeteg recept vár kipróbálásra.

A dobogós helyen lévő, ősrégi, Férjem kedvence, még Anyósomtól tanultam,


Sajtos kifli
a második, még otthonról...

Sós stangli
 amit Édesanyám sütött mindig....
Mézes-krémes
 és amit Keresztmamámtól tanultam, máig, külön Ádámnak (és nekünk) ezzel kedveskedik, finom csokikrémes ...

Isler

na jó, legyen még egy utolsó kedvencünk, ami  gyors és finom, 

Raffaello mogyorókrémmel mandulával
Persze, ha játék, van stafétabotot, át kell adni másik két blogernek,
  1.  Én  4 Gyerek népes családja kedvenceire lennék kíváncsi, 
  2. és  Nelli  kedvenceire, finomságaira!
Jó készülődést mindenkinek!

2013. március 9., szombat

Bagolyszem


Bébi bagolyszemre sikerültek, legközelebb, egy nagy rúddá formázom, max. 2 részre osztom, nem aprózom el. A savanykás meggyes töltelék fölött,a finom ropogós dióhab, pillanatok alatt elfogyott annyira finom!

Hozzávalók:
  •  35 dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • 1-2 ek. tejföl
  • 3 tojássárgája 
  • 1 vaníliás cukor
  • fél citrom reszelt héja
  • csipetnyi só.
 Töltelék: 
  • 1 üveg magozott meggybefőtt 
 A tetejére: 
  • 3 tojásfehérje
  • 15 dkg porcukor
  • 15 dkg darált diót.
 A tészta hozzávalóit összedolgoztam, és 3 cipóba osztottam. A tojásfehérjéket a porcukorral, vízgőz fölött kemény habbá vertem, óvatosan hozzávegyítettem a darált diót. 
A cipókat vékonyra kinyújtottam, a szélükre hosszában kimagozott meggyet halmoztam, majd a két oldalát óvatosan középre feltekertem. Kivajazott tepsibe tettem, és a diós krémet a tetejére töltöttem, ahol a tekercs összeért. Előmelegített sütőben 180 fokon, 35-40 percig sütöttem. Hidegen szeletelhető.



2013. március 5., kedd

Töltött krumpli


Akár gyors ebéd is lehet, ha, egy nappal előtte  elkészítjük, mert megfőzhetjük előre a krumplit, meg a tölteléknek sem lesz semmi baja, ha áll egy napot a hűtőbe. Én most így tettem, hazaérve, hamar csak összeállítottam, és csak sütni kellett, de ez nem törvényszerű!


Hozzávalók:
  • 50 dkg. darált hús (nálam most marha)
  • 8-10 db. krumpli
  • 1 fej hagyma 
  • 2 cikk fokhagyma
  • só,bors, pirospaprika
  • 10 dkg. bacon szelet
  • 15 dkg. sajt.
Először a krumplit, sós vízben, héjában megfőztem. A hagymát, fokhagymát apróra vágtam, kevés olajban megpirítottam, majd hozzáadtam a húst, fehéredésig pirítottam, sóztam, borsóztam, paprikáztam, fél dl.meleg vizet öntöttem alá, lefedve hagytam párolódni. A megfőtt krumplikat, meghámoztam, és a belsejét kivájtam, a hússal megtöltöttem. Jénai tál alját kiraktam a bacon szeletekkel, erre raktam a töltött krumplikat, köré a kivájt golyócskákat, tetején elosztottam a sajtot, forró sütőben, 200 fokon, pirosra sütöttem. Mi, savanyúsággal ettük. 



2013. február 25., hétfő

Rolettis nápolyikocka (sütés nélkül)


Amikor megláttam ezt a receptet ITT, és a sajátomat elkészítve felvágtam, az volt az első reakcióm, "Jé, ez olyan mint Wall-E!" WALL-E, egy kedves robot mesefigura, aki  nem ismerné! Az eredeti receptben a Finetti nem más, mint egy mogyorókrémmel töltött ostyarúd, na, ilyet most sehol sem találtam, (tudom, hogy kapható Bonbonetti néven!) viszont volt itthon fagyihoz ostyarúd ezt használtam hozzá. És bár nem kell sütni, felvágni csak másnap lehet! Összegezve, roppant könnyű, mutatós és finom édesség.

Hozzávalók:
  • 20 dkg. cukor
  • 1 dl. víz
  • 12,5 dkg. margarin
  • 15 dkg. darált dió
  • 25 dkg. háztartási keksz
  • 1 vaníliás cukor
  • 2 ek. rum
  • 2 ek. kakaópor
  • 6 db. roletti 
  • 1 csomag nápolyi lap
A kekszet egy zacskóba téve, sodrófával porrá zúztam, aki akarja darálja le! Egy lábosba összefőztem a vizet, cukrot és a margarint, amíg az utóbbi elolvadt. Hozzákevertem a kekszport, és ketté osztottam. Az egyik felébe került a vanília és a dió, a másik felébe a rum és a kakaó. A nápolyiból 4 lapra lesz szükségünk, amiből kb. 3 ujjnyi széles csíkot vágtam. Vigyázat könnyen törik, ha nem éles a késed, használj inkább konyhai ollót, én is ezzel vágtam. Szóval van 4 db. nápolyi lapunk, ezeken, kettőn elosztottam a világos masszát, a másik kettőn a kakaósat. Az egyik kakaósra rátettem a rolettit, és jöhet az attrakció!
 Fehér krémes, krémmel felfelé, erre a rolettis-kakaós, nápolyival a világos masszára, erre megint egy kakaós, krémmel a rolettikre, végül a fehér, úgy, hogy legfelülre nápolyi kerüljön. Remélem nem voltam túl zavarós! Senki se csüggedjen, ha úgy látszik, hogy ebből aztán soha nem lesz ép szelet, ugyanis jön rá még bőven nehezék, és másnapra garantálom, hogy szeletelhető lesz!
Esti fényviszonyokkal íme a fázisfotók...



..szóval, óvatosan alufóliába csomagoltam, nehezéket tettem rá, lehet bátran, 2-3 szakácskönyvet rátenni, vagy bármit, a lényeg, hogy másnapig így álljon. A háttérhez beszereztem egy  Wall-E-t  :)