2011. június 16., csütörtök

Cseresznye, meggymagozása egyszerűen !


Az előző bejegyzésem süti készítésénél jöttem rá, hogy ezt a módszert is mindenképp közzéteszem a blogomon.
 Szívesen, használok minden féle konyhai kütyürét, de amennyire csak lehet, kerülöm az energia zabáló fajtákat. Tudom, hogy értékes időt takarítunk meg segítségükkel, de viszont én, szeretek odafigyelni a környezetbarát dolgokra is, ezért amikor csak tehetem más alternatívákat  használok! Ilyen ez a magozó tippem is, igaz magozó gépem sincs!  Ezt a módszert évek óta alkalmazom,  főleg a sütikhez felhasznált gyümölcsöknél.

Amire szükségünk lesz, csupán,
  • egy db. steril irodai gémkapocs  !
Ha még nem estetek az asztal alá a nevetéstől, akkor kezdeném!
A kapcsot, kiegyenesítem, hogy egy "S" alakot kapjak, 


A vastagabb felét, a cseresznye/meggy szárának helyénél bedugom,


és körbe vezetem a magon, majd kiemelem


Előnye, az első 2-3 darab után már bele lehet rázódni, gyakorlattal, pillanatok alatt  könnyen eltávolítható a mag,  nem összetört, fél  gyümölcsünk lesz, hanem egészben maradt szemek. A meggynél, szerintem külön előny, hogy bár az érettebb szemeknél kifolyik némi leve, de nem fröcsög, és maszatol annyira, mint amikor kézzel magozunk.


Remélem hasznos tanáccsal szolgáltam! Csak miattatok, mértem az időt, 1/2 kg. cseresznyét 12 perc alatt magoztam ki. Jó szórakozást :)

16 megjegyzés:

  1. Érdekes, legközelebb megpróbálom.Köszi.

    VálaszTörlés
  2. Hát ,ez nagyon jó ötlet!Nálam mindig csupa lé minden:( Kipróbálom.

    VálaszTörlés
  3. Nekem bevált,remélem majd nektek is, próbáljátok ki!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik az ötlet, bár én rettegek a kukactól és a cseresznyét szeretem látni belülről is. Így is észrevenni a kis bestiákat?
    A meggynél már nincs ilyen gondom. Köszi az ötletet! :D

    VálaszTörlés
  5. Barbi,látni nem látod,mivel a szemek egyben maradnak, de ha magozás után beáztatod pár percre hideg vízbe,kimásznak belőle :(

    VálaszTörlés
  6. Köszi az ötletet, most megyek meggyet pucolni! :D

    VálaszTörlés
  7. Hát ez nagyon jó ötlet, kipróbálom, Barbi ajánlotta, nemrég 2 kg meggyet magoztam puszta kézzel órákig, és begörcsölt a nyakam, vállam, nem beszélve a fröccskölésről:-))))

    VálaszTörlés
  8. Már jelezték, hogy másnál is működik, örülök, hogy segíthettem, sokszor milyen kevésen múlik!

    VálaszTörlés
  9. Szóval, bocsi,"kevesen" -t akartam írni!

    VálaszTörlés
  10. Köszi szépen az ötletet! :)

    VálaszTörlés
  11. Ha meggyet magozok, akkor tartanom kell a kukacoktól és áztassam én is, vagy a külsőre "ép" meggyeket nyugodtan felhasználhatom kukucskálás nélkül? :)

    Egyébként remek módszer, holnap tutira kipróbálom!

    Dóri

    VálaszTörlés
  12. Dóri, azt tanácsolnám, ha már ennyire tartasz a kukacoktól, inkább áztasd az egészet, így nem kell egyenként lessed őket,nem szeretik a vizet, így maguktól kimásznak!

    VálaszTörlés
  13. Köszi, ezt még ma kipróbálom!!
    Anita

    VálaszTörlés
  14. Nagyon jó ötlet!!! Köszi és kipróbálom!!! :)
    Anikó

    VálaszTörlés