2011. április 14., csütörtök

Fekete-erdő muffin


   A fiam,  osztálytársát várta suli után. Gondolkoztam, mit készítsek. Mivel szinte nincs, olyan gyermek, aki ne szeretné a pizzát meg a muffin-t, ezekre esett a választás. A pizzát remélem, holnap felrakom, most  a muffiné az elsőbbség.

Hozzávalók:
  • 25 dkg. lecsöpögtetett, magozott meggybefőtt
  • 25 dkg. liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • fél kiskanál szódabikarbóna
  • 3 evőkanál keserű kakaópor
  • 4 evőkanál csokis tortadara
  • 2 tojás
  • 12 dkg. cukor
  • 12, 5 dkg. vaj vagy margarin
  • 2, 2 dl natúr joghurt
Mázhoz
  • 5 dkg. vaj
  • 2 evőkanál keserű kakaópor
  • 10 dkg. cukor
  • 2 evőkanál víz.
Lisztet a sütőporral, szódabikarbónával, kakaóval és a csoki darával összeforgattam. A tojásokat habosra kevertem a cukorral, majd a puha vajjal és a joghurttal. Ne keverjük sokáig, éppen csak annyira, amíg összeáll. A lisztes keveréket hozzáadtam, végül a meggyet is beleforgattam. Muffin sütő mélyedéseit papírkosárral kibéleltem, a masszával háromnegyedig megtöltöttem és légkeveréses sütőben 165 fokon ( gázsütőben közepes hőfokon) 20 percig sütöttem. Rácsra kiszedve hagytam teljesen kihűlni, majd a máz hozzávalóit összefőzve, rácsorgattam a muffinok tetejére. Habbal, meggyel még díszíthető.

2011. április 13., szerda

Medvehagymás csirkemell


Ez volt a hétvégi ebédünk. Sokan nem szeretik a medvehagymát, én imádom, ezért elég sok ételhez felhasználom. Aki nem szereti a medvehagymát készítheti sonkával, vagy párolt gombával, vagy ami éppen eszébe jut. Ezt a tekercset a barátnőmnél ettem, a recept tőle származik, most én is kipróbáltam. Mint általában nálam lenni szokott, törekszem arra, hogy ne csak finom, de gyorsan és egyszerűen elkészíthető legyen az étel, no, nem ijedek meg a bonyolultabb összeállításoktól sem, de a jelenlegi rohanó világban, a gyorsan elkészíthetőt kedveli mindenki. Ez a recept is praktikus, tetszett a sütési folyamata, első hallásra furcsának hangzott, de valóban percek alatt kisülnek. Mindenkinek ízlett!

Hozzávalók:
  • csirkemell filé (mennyisége igény és személyfüggő)
  • egy csokor medvehagyma
  • bármilyen kemény sajt
  • só, őrölt bors
  • alufólia
  • olaj a sütéshez.
A csirkemellekből, vékony szeleteket vágtam, majd egyik oldalát kiklopfoltam. Amikor minden szelettel  végeztem, sóztam, borsóztam. Az alufóliából nagyobb darabokat téptem, erre fektettem egy szelet húst, erre terítettem a medvehagymát,( izgalmamban, felaprítottam, közben egészben kellett volna hagyni!) egy csík sajtot, és szorosan feltekertem. A két végét szorosan megcsavartam, mint a szaloncukrot,  és így folytattam a többivel is. Fontos, hogy szorosan becsavarjuk, hogy a töltelék ne folyón ki.  A tekercseket, hűtőben pihentettem, amikor megérkeztek a vendégek vettem csak elő sütni. Kisebb, de mély lábosban, félig öntöttem az olajat, majd jól felforrósítottam, 2 -3 tekercset alufóliástól óvatosan beleeresztettem és öt perc alatt kisütöttem. Amikor minden tekercs megsült, és a levest is elfogyasztottuk, akkor bontottam csak ki őket, addig is melegen tartotta a fólia. Kívül pirosra sült, belül illatos és zamatos volt. Köretnek, párolt rizses-vegyes zöldséges  tálaltam.

2011. április 12., kedd


"Én úgy képzelem el,
hogy a halál egy óriási nász,
legszentebb, legemberibb ölelés.
Nem fájdalom: fájdalom-felejtő.
Nem rém: rémeket elűző.
Több mint a Szépség.
több mint a Szerelem,
a Jóságnál is több:
Kegyelem.
Én úgy képzelem el,
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
és akkorára nő a fájdalom,
hogy nem bírom tovább:
hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat,
lefogja ezt a vergődő szívet,
és ennyit szól csak: elnémuljatok.
Erre megszűnik minden indulat.
Erre megszűnik minden fájdalom,
csak gondfelejtő békesség marad:
se könny, se vér, se akarat,
nem lesz már semmi sem."
(Wass Albert: Halál) 
Édesapám emlékére!

2011. április 9., szombat

Diplomata torta


A férjem szülinapját ünnepeljük a hétvégén. Bokros teendőim mellett, erre a tortára esett a választás, mert nem igazán szereti - szeretjük a tömény krémes tortákat, nem igényel sütést, és hamar elkészíthető.  A tegnap barátokkal ünnepeltünk, holnap a családdal, szóval, nem lesz hiány buliból!

Hozzávalók:
  • 1 liter tejszín
  • 4 tojás
  • 400 g. cukor
  • 4 dl. tej
  • 30 g. zselatin
  • 100 g. mazsola
  • 1 doboz ananász konzerv
  • egy marék meggybefőtt
  • 100 g. babapiskóta
  • díszíteni koktél cseresznye.
Az ananászt alaposan leszűrtem,  levében szórtam a zselatint, hagytam állni 15 percet. A mazsolát leforráztam, szűrőben hagytam lecsöpögni. A tejszínből kemény habot vertem.  A tojásokat habosra kevertem a cukorral, hozzáadtam a tejet, és a beáztatott zselatint. Lassú tűzőn, folytonos kevergetés mellett, éppen csak felmelegítettem,(nem szabad forrjon !) kissé kihűtöttem, amikor már nem volt forró, hozzáadtam a gyümölcsöket, és a hab 3/4 részét, óvatosan összekevertem. Egy kerek tortaformát kibéleltem fóliával, az alját kiraktam piskótával, ráöntöttem a tejszínes keveréket, hűtőben 3-4 órát dermesztettem, majd dekoráltam a maradék tejszínhabbal, koktél cseresznyével, ananásszal. 

2011. április 7., csütörtök

Csirke buzogányok baconba tekerve


Ennek a receptnek az elkészítéséhez mindössze két hozzávaló szükséges, előre elkészíthető, gyors, és eszméletlenül finom !
  • 1 és 1/5  kg. csirkeszárny ( ha nagyobb a család duplázzuk az adagot )
  • 8  szeletelt bacon.
A csirkeszárnyakat lemosom, majd minden egyes darabról levágom az egycsontos darabkát, végeredmény egy mini combocska, buzogány. Egy  késsel lehúzom a húst a csontról, bőrével együtt a csont vastagabb része felé, ezt aztán körbetekerem a baconnal. Akinek kedve van, a bacon alá tehet mondjuk, aszalt szilvát, vagy magozott datolyát is. Nem szükséges sózni, mert a szalonna elég sós. Mikor az összes buzogány elkészült, egymás mellé sorakoztatom egy tepsiben, forró sütőbe, kb. 25 - 30 perc múlva kész. Bármilyen köretet, salátát  lehet hozzá adni.

Konyhai csendélet


Kell ennél több? Sokszor megállok egy percre, és csodálom a piacon bevásárolt finomságokat, főleg a zöldségek , gyümölcsök vannak rám nagy hatással. Ilyenkor előkapom a gépemet és megörökítem, bár nem vagyok egy profi fotós, de nekem örömöt okoz!

2011. április 3., vasárnap

Spenótos, telemeás muffin


Úgy látszik, mostanában spenót őrületben szenvedek!   Makacskánál látva mostanság a megszaporodott muffin recepteket, jutott eszembe, hogy számtalanszor sütök muffin-t, de  még nem került fel egy receptem sem.  Ez pont egy sós változat, friss spenóttal, alkalmas hidegtálra, vagy vacsorára, ahogy most mi ettük. Készült hozzá egy kis juhtúrós kence, így még különlegesebb lett.
  • 15 dkg. spenót 
  • 2 tojás
  • 20 dkg.telemea  sajt
  • 4 cikk fokhagyma
  • 25 dkg. liszt
  • 1 teáskanál só
  • 3 teáskanál sütőpor
  • 0,8 dl olívaolaj
  • 3 dl. író vagy natúr joghurt.
A spenótot megpucolom, megmosom és forró vízben pár percig forralom, leszűröm és a fokhagymával összeturmixolom. Muffinsütő forma mélyedéseit olvasztott margarinnal kikenem, és amíg elkészül a massza a hűtőbe tartom, de akinek van, erre a célra papír ezzel bélelje ki a formákat, akkor a forma kikenése elmaradhat. A lisztet a sóval, sütőporral elvegyítem. A tojásokat elkeverem az olajjal, az íróval / joghurttal, és a spenóttal, majd gyorsan hozzáadom a lisztes keveréket, legvégül a telemeakockákat beleforgatom. Nem szabad sokáig keverni, mert száraz lesz a muffin. A formákba kanalazom a tésztát, de csak félig szabad megtölteni. 160 fokon 15 - 20 percig sütöttem.

Juhtúrós öntet:
  • 5 dkg. juhtúró
  • tej
  • 1/4 őrölt chili paprika
  • 2 teáskanál szezámmag.
A juhtúróhoz annyi tejet adok, hogy krémes állagú legyen, beleszórom a chilit, szezámmaggal megszórom a tetejét. 


2011. március 30., szerda

Friss spenótsaláta


Mostanában csak salátákon élnék, de ki van ezzel mostanság másképpen ? Annyira finom és friss saláta, hogy első olvasásra nem is gondolnátok. Pillanatok alatt kész, remek vacsora, vagy akár gyors ebédnek is kiváló. Szerintem a  szósz teszi igazán ízletessé, ezt más salátánál is fogom ezen túl használni.
  • 10 dkg.  friss spenót
  • 5 dkg. Tilsiti sajt
  • 2 darab Cabanossi kolbász
  • 2 cikk fokhagyma
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál almaecet
  • 3 - 4 paradicsom
  • ízlés szerint só.
    A ropogós spenótot alaposan lemostam, majd hagytam, hogy lecsorogjon róla a felesleges víz. A kolbászt és a paradicsomokat felkarikáztam. A  fokhagymát összezúztam és az olajban világosra pirítottam, levéve a tűzről, hozzáadtam a paradicsomot. A mézet külön felmelegítettem (én mikróba) elkevertem benne az ecetet, és hozzáöntöttem a kolbászos paradicsomos keverékhez, legvégül összekevertem a spenóttal, (ha szükséges sózzuk) tetejét vékonyra szeletelt sajttal megszórtam. 

2011. március 26., szombat

Zsani és Norbi boci sütije


Nem más mind egy egyszerű kevert süti, de nekem nosztalgia, mert  a tesómtól ered ez a  recept, azokból az időkből , amikor az ő gyerkőcei még kicsik voltak (az enyém még meg sem volt) és ha jól emlékszem ők nevezték így el, a mintája után. Én dupla adagból készítem, főleg olyankor , amikor" kéne egy gyors süti, de mi legyen az"? Nagyon finom, zamatos és egyszerű.
  •  a kefires pohár a mérce!
  • 1 kis pohár kefir
  • 3/4 pohár cukor
  • 1 tojás
  • 2, 5 pohár liszt
  • 1 kiskanál szódabikarbóna
  • 1 pohár olaj
  • 2 evőkanál kókuszreszelék
  • 2 evőkanál szitált kakaópor.
A hozzávalókat alaposan  összekeverem, majd a masszát kettéosztom. Az egyikbe kerül a szitált kakaó, a másikba a kókusz. Kikent tepsibe, felváltva a két masszából, sakktábla szerűen belekanalazom a masszát. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon,  kb. 25 perc alatt megsütöm. Ha kihűlt, kockákra vágom és porcukorral meghintem.

2011. március 23., szerda

Díjat kaptam!


Nagy megtiszteltetés ért ! Ma este, amikor láttam, hogy díjat kaptam Foodafoktól,  annyira meglepődtem, hogy kétszer olvastam el. Nem hittem a szememnek, erre igazán nem számítottam, ez az első díjam. Nagyon köszönöm ! Az én kiválasztottaim, akiknek továbbadom;  Limara, Norono, és Tűzpatka, fogadjátok szeretettel!

Saláta leves


Gyors, finom,  friss leves, a rohanó hétköznapokra, ahogy én készítem.

Hozzávalók:
  • 2 fej saláta
  • 5 dkg. vaj
  • 2 evőkanál liszt
  • 2-3 cikk fokhagyma
  • só, pici almaecet
  • 1 csokor friss kapor
  • 2 tojás.
A salátákat leveleire szedem, folyó víz alatt alaposan lemosom, kisebb darabkákra tépkedem.  A felolvasztott vajon  megfuttatom a lisztet és a zúzott fokhagymát, felöntöm  1 és 1/5 liter vízzel, sózom, hagyom felforrni. Ha már forr, beledobom a salátát, ezzel is főzöm kb. 10 percig, eközben a tojásokat felverem, sózom, borsózom, forró teflonba öntöm, és lassú tűzön lefedve megsütöm mindkét oldalát. A kész tojáslepényt kis kockákra vágom, hozzáadom a leveshez, ízesítem egy kevés ecettel, lehúzom a tűzről ekkor adom hozzá az  aprított friss kaprot.

2011. március 18., péntek

Sósrúd zsenge csalánnal



A piacon, kicsi nénike árult négy  halom zsenge csalánt, mind megvettem tőle, mert már ugrok a zöldre! Egy kevésből sütöttem ezt a sós rudat, a többiből majd teát fogok főzni, ettől várom majd a csodát, a tavaszi fáradságomra.

Hozzávalók:
  • 30 dkg. liszt
  • 10 dkg. vaj vagy margarin
  • 1 nagy marék csalán
  • 3 tojás
  • 2 evőkanál tej
  • 1 evőkanál tejföl
  • 4 cikk fokhagyma
  • 3 teáskanál só, késhegynyi őrölt bors, egész kömény.
A csalánt folyó víz alatt alaposan lemostam,  fövő sós vízben 3 - 4 percig főztem, majd leszűrtem.
Amikor már kihűlt, pépesre turmixoltam a fokhagymával. A lisztet egy tálba szitáltam, közepébe mélyedést fúrtam, ide került a puha vaj / margarin, a csalánt, borsót, sót, 2 tojást,  tejet és a tejfölt. Alaposan összegyúrtam, majd hűvös helyen pihentettem kb. 1 órát. A megmaradt egy tojást felvertem pici sóval, lisztezett deszkán a tésztát fél cm. vastagságúra nyújtottam, 2 cm. széles csíkokra vágtam, lekentem a tojásos keverékkel, köménymaggal megszórtam. Előmelegített sütőben, 20 - 25 perc alatt megsültek.

2011. március 14., hétfő

Szilvás lilakáposzta - krém

     
  A hétvégi ebédünket szeretném megosztani. A hagyományos rántott húst most háttérbe szorítanám, ellenben a körítésnek készült, aszalt szilvás lila káposztás krémet emelném ki, ami nagyon finom és különleges. Bármilyen hús mellé  elkészíthető, nem  bonyolult, látványnak káprázat...

Hozzávalók:
  • 15 dkg. aszaltszilva
  • 75 dkg. lilakáposzta 
  • 1 fej hagyma
  • 15 dkg.vaj
  • 1 nagy alma
  • só, bors, cukor,  almaecet.
A csíkokra vágott, vagy lereszelt lilakáposztát, almát és a felaprított hagymát, vajon megpároltam, közben sóztam, borsóztam. Amikor már megpuhult, meghintettem egy-egy evőkanál cukorral és almaecettel, hozzáadtam az aszaltszilvát, botmixerrel krémesre kevertem. Kávéscsészéket hideg vízzel kiöblítettem, szorosan megtöltöttem a krémmel, ezáltal szépen kiborítható.
                                                                                                                                  

2011. március 13., vasárnap

Pancake


Angliában élő ismerősöm, és rendszeres olvasóm,  küldött a hét elején egy ott megjelenő érdekes cikket, ami arról szólt, hogy  minden évben Húshagyó Kedden  megrendezik a szokásos Pancake Day-t. Nálunk fánk, az angoloknál palacsinta! Ott nem csak sütik, eszik,  de dobáló versenyt is rendeznek belőle.  Távol áll tőlem megsérteni bármelyik félt is, de ha angol hagyomány, miért amerikai palacsintának hívják?
Ettől a hírtől felvillanyozva, tegnap reggel ez volt a reggelink. Szoktam néha sütni,  Nigella receptje  alapján, nekem ez jött be, és a mennyiség is hármunknak pont elég.

Hozzávalók:
  • 22  dkg. liszt
  • 2 kiskanál sütőpor
  • 1 teáskanál cukor 
  • csipet só
  • 3 dl.tej
  • 2 db. tojás
  • 3 evőkanál olvasztott vaj.
A hozzávalókat csomómentesre kevertem, forró teflonba, halmokat kanalaztam, mindkét oldalát pirosra sütöttem. Még melegen, porcukorral, juharsziruppal (ezzel az igazi!) pici vajjal, gyümölccsel tálaltam. 
 

2011. március 9., szerda

Zöldcitrom (lime) krémes torta


Már említettem, hogy a hétvégén szülinapra sütöttem tortát, hát ez lenne az. Isteni lett a krém, olyan könnyű, és nem tömény. Mindenkinek ízlett.
Itt is szeretnék Nagybátyámnak, aki most töltötte a 80 évet, nagyon jó egészséget és még sok boldogságot kívánni. Nagyon szeretünk ! 

Hozzávalók a piskótához:
  • 5 tojás
  • 5 evőkanál cukor
  • 5 evőkanál liszt
  • 5 evőkanál víz.
  • 1 narancs leve .
Krémhez 1:
  • 25 dkg. fehércsoki
  • 300 ml. (3 dl.) tejszín
  • 1 lap zselatin (ha nincs lap, 1 dkg.hagyományossal helyettesíthető)
Krém 2:
  •  350 g. natúr zsíros joghurt
  • 80 g. cukor
  • 10 g. zselatin
  • 200 ml. tejszín
  • 1 lime leve és reszelt héja.
 A tojásokat szétválasztottam, a fehérjét felvertem, apránként hozzáadva a cukrot,és a vizet, amíg szép fényes és kemény hab nem lett. Egyenként hozzáadtam a tojások sárgáját is. Az átszitált lisztet könnyedén hozzáadtam, vigyázva, hogy a habot ne törjem nagyon össze. Kikent kerek tortaformába, előmelegített sütőben, 165 fokon kb. 30 percig sütöttem. Ha elkészült, rácsra borítva hagytam kihűlni, ezután kettévágtam.
Krém1; a zselatint fél dl. hideg vízzel leöntöttem,  csokit a tejszín felével (150 ml.)lassú tűzön felmelegítettem, éppen csak annyira, hogy a csoki felolvadjon. A tejszín másik felét kemény habbá vertem. A zselatint kinyomkodtam,(ha hagyományos a zselatin, teaszűrőbe lecsepegtethető) a csokis-tejszínes krémhez kevertem, a tejszínhabbal óvatosan összevegyítettem. A kettévágott piskóta egy lapját visszahelyeztem a tortaformába, rálocsoltam a narancslé felét és ráöntöttem a csokis krémet, ezután hűvösben pihent, amíg elkészült a másik krém.
Krém 2; a joghurtot a cukorral, a lime levével és reszelt héjával alaposan elkevertem. A zselatint feloldottam 2 evőkanál vízben, és lassú tűzőn felmelegítettem, ezután gyors mozdulatokkal hozzákevertem a joghurthoz. A hűtőbe pihentettem fél órát. A tejszínt itt is kemény habbá vertem, de ebben tettem egy kis cukrot. 
 Fél óra letelte után, a hab 3/4 részét belekevertem a joghurtos krémbe, a fennmaradó részével később díszítettem.
A csoki krémre ráhelyeztem a másik piskóta lapot, ezt is meglocsoltam a maradék narancslével, erre került a joghurtos krém. Mivel én este előkészítettem, alufóliával letakarva szépen összeért másnapig, másnap, a tortagyűrűt eltávolítottam, és a maradék tejszínnel kidekoráltam.Ha nem előző nap készül, 2-3 óra is elegendő.  Mivel lime és narancs is van benne, ezeknek a héjával díszítettem, így egész tavasziasra sikeredett. 



...és a boldog ünnepelt !

2011. március 7., hétfő

Március 8


Holnap Március 8, Nőnap. Még gyorsan elkészíthető!
Mivel a fiam már most 11 évesen egy gavallér, közölte, hogy az osztálytársnőit is felköszöntené, eme jeles napon. Valamelyik külföldi oldalon láttam, ez adta az  ötletet, gondoltam  itthon készített  kis édesség csomag lesz a meglepi. 
  A hozzávaló mindössze, egy csomag pillecukor- habcukor-marshmallow, ki hogy ismeri,  egy tábla étcsoki, színes apró cukorkák, hurkapálca, nekem a több kilónyi steril, még csomagolt, sulitej szívószálak kerültek hasznosításra. A pillecukrokat felszúrtam a pálcára, gőz fölött felolvasztott csokiba mártottam, megszórtam a színes cukrokkal, hagytam őket száradni. 

Celofánba csomagoltam , színes zsinórral megkötöttem. Remélem tetszeni fog a lányoknak. 
Boldog Nőnapot, lányok, asszonyok!

2011. március 5., szombat

Újhagymás sonkás batyuk


Vendégvárónak készült! Nagyon finom, és laktató. Sokat törtem a fejemet, mit is süssek, mindamellett, hogy még egy tortát is kéne süssek, holnap Nagybátyám szülinapjára vagyunk hivatalosak, aztán erre esett a választásom. Már a tavaszias, ízeket csempésztem bele, akár Húsvétra is megsüthető majd.

Hozzávalók:
  • 1/2  kg. liszt
  • 2 dkg. élesztő
  • 4 kanál langyos tej
  • 2 tojás+ 1 lekenni
  • 6 kanál tejföl
  • 6 kanál olaj
  • só.
Töltelék:
  • 1 cs újhagyma
  • 20 dkg. reszel sajt
  • 15 dkg. füstölt sonka.
Az élesztőt a langyos tejjel és egy csipetnyi cukorral felfuttattam. Tálban  összegyúrtam a lisztet, 2 tojással,  sóval, a tejföllel,  az olajjal és a felfutott élesztővel. Jól összegyúrtam,  meleg helyen hagytam a duplájára kelni. Ezalatt elkészítettem a tölteléket; az újhagymát apróra vágtam, a sonkát úgyszintén, a sajtot lereszeltem, ennek csak a háromnegyedét kevertem a töltelékbe, a többivel a végén megszórtam. Alaposan összekevertem.

Tavasz a szemeimnek!
A tésztát ujjnyi vastagságúra kinyújtottam,egyenletes kockákat vágtam belőle, majd mindegyik közepére halmoztam a töltelékből, a négy sarkát átlósan összefogtam, kikent tepsibe sorakoztattam, felvert tojással lekentem, megszórtam tökmaggal, és a maradék reszelt sajttal, 180 fokon kb. 30 percig szép pirosra sütöttem.

2011. március 3., csütörtök

Mexikói csirkecomb


Ez is egy régi receptem, csak az utóbbi időben, megfeledkeztem róla. Kaptam ajándékba a tesómtól egy üveg jalapeno paprikát,  eszembe jutott ez a csirkecomb. Természetesen, amikor még én sem ismertem, chilipaprikával készítettem.Mivel a gyerek is eszik belőle, csak utólag szoktam tenni a tányérunkban a csípős paprikát.
A Jalapenio paprika,  főleg Mexikóban honos erős paprika fajta, többet róla itt, ha valakit  bővebben érdekel. 

Hozzávalók:
  • 4 egész csirkecomb
  • 1 kis fej hagyma
  • 1 dl. olaj
  • liszt
  • 1 sűrített paradicsom
  • 1 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál borecet
  • pár csepp Worcester szósz
  • ízlés szerint csípős paprika.
A combokat kettévágtam, sóztam, borsóztam,  lisztben megmártottam. Az olajat felhevítettem,  üvegesre pároltam a finomra vágott hagymát, beleraktam a paradicsom pürét, egy pohárnyi vízzel felöntöttem, cukorral, Worcester szósszal és a borecettel ízesítettem. Beletettem a húsdarabokat, lassú tűzön,  lefedve puhára pároltam, közben néha megkavartam, hogy a húsról leolvadt liszt ne égjen oda. Ha elkészült, beleszórtam  az erős paprikát.  Rizzsel tálaltam, de spagettivel is finom.

2011. február 28., hétfő

Áfonyaleves füstölthússal


Már írtam máskor is, hogy nálunk nincs ebéd leves nélkül. Ez a leves annyira ízlett mindhármunknak, hogy bánom nem főztem nagyobb fazékkal. Mivel még van lefagyasztva áfonyám, biztos még lesz a menün. 
A finoman füstölt íz, a savanykás áfonya ízével, mennyei ízkavalkád!

Hozzávalók:
  • 1 kg. füstölt hús (nálam most csülök)
  • 1 fej hagyma
  • 3-4 cikk fokhagyma
  • 2 marék áfonya
  • 1 tojás
  • 2 dl. tejföl.
Pofon egyszerű, a hússal úgy bánok el, mint a tárkonyos levesemnél, addig a fázisig, hogy ha megfőtt, leszűröm és apróra vágom. Lábosba szűröm a levét, visszarakom a hús darabkákat, és ha újra felfőtt, beledobom az áfonyát, de ezzel már nem főzöm tovább. Tálalásnál,  a tejfölt összekeverem a tojássárgájával ebből kanalazok a tányérokba,erre a forró levest. Zöldpetrezselyemmel megszórom.

2011. február 26., szombat

Sósgolyók


A hét elején vettem észre, hogy az édességek viszik a prímet a blogomon, ami nem igazság a férjemmel szemben, ugyanis ő ha választhat, a sós-sajtosra szavaz,( vagy a nagyon habos krémesre ! )
Ezek a golyók nagyon finomak, sokat kísérleteztem, amíg  egy igazi könnyű, puffos labdacs sikeredett. Íme a tuti receptje , 

Hozzávalók:
  • 500 g. juhtúró (szerintem lehet sajttal is )
  • 2 tojás
  • 6 evőkanál liszt
  • egy sütőpor
  • egy csokor petrezselyemzöld, aki nem szereti, elhagyható.
A hozzávalókat összedolgozom, golyókat formáztam belőle, majd bő olajban szép pirosra sütöttem. Remek sörkorcsolya, vagy főzelékek mellé is elmegy feltétnek.


2011. február 22., kedd

Ropogós szezámbundás zeller hasáb, kapri tartárral


Valami könnyű, gyors és  laktatóra vágytam. Volt itthon egy nagy fej zeller, kipaníroztam és ez sült ki belőle. 

Hozzávalók:
  • 1 nagy fej zeller
  • 1 tojás
  • liszt, zsemlemorzsa+ 2 evőkanál szezámmag a panírhoz.
  • só, cukor
  • olaj a sütéshez
  • 2dl. majonéz
  • 1 dl. tejföl
  • 1 evőkanál kapribogyó
  • pár csepp citromlé.
A zellert megpucoltam, és ujjnyi hasábokra vágtam. Feltettem főni, annyi vízben, hogy éppen ellepje, sóztam és egy teáskanál cukorral ízesítettem. Nem kell puhára főzni, inkább roppanósra, mert a panírozásnál széttörne. Leszűrtem, és hagytam egy picit hűlni, majd paníroztam. Liszt-tojás-prézli, amit előtte összekevertem a szezámmaggal. Bő forró olajban, szép pirosra sütöttem. A tartármártáshoz összekevertem a majonézt,  tejföllel, citromlével, sóval, pici cukorral és a kapribogyóval. Párolt rizs passzol hozzá!

2011. február 19., szombat

Sertéstekercs feketeribizli mártással


A hús recept a Nővéremtől származik. Nála ettem egy alkalommal, azóta én is itthon sűrűn elkészítem. Azért nagyon praktikus, mert előre elkészíthető, csak bedobom a sütőbe és megsütöm (még jót is tesz neki ha áll, mert összeérnek az ízek) Ez most is így történt, színházba voltunk, odakészítettem, amikor hazajöttem csak alágyújtottam, más dolgom nem is volt csak a mártással. Ha kihűl,  szépen szeletelhető és hidegtálon is jól mutat, persze nagyon finom is. Ha melegen esszük, többnyire valamilyen mártást adok mellé, most ribizliset. Erdélyieknek mondom, ha valaki nem tudná, a dagadó itt flejka, időbe telt amíg rájöttem a hentesnél mire is mondják!

Hozzávalók:
  • 1 kg. sertés dagadó 
  • 5 cikk fokhagyma
  • só, bors, pirospaprika
  • 1 fej hagyma
  • olaj.
Szószhoz:
  • 25 dkg. fekete vagy piros ribizli, ami lehet fagyasztott, vagy befőtt
  • 1 kis fej hagyma
  • 1 evőkanál liszt
  • 5 dkg. vaj
  • 1 dl. vörösbor
  • szegfűszeg, fahéj, cukor, só.
A sertés dagadót kettévágom úgy, hogy egy  kiterítve, egy nagy téglalapot kapjak, majd mindkét oldalát bedörzsölöm sóval.  A zúzott fokhagymára öntök 2 evőkanálnyi olajat, megszórom pirospaprikával, őrölt borssal, és ezzel a keverékkel bekenem a kiterített húst.Szorosan feltekerem, cérnával megkötözöm, tűzálló tálba helyezem. Meglocsolom még egy kevés olajjal, és öntök rá 1, 5 dl vizet. A megpucolt hagymát teleszurkálom szegfűszeggel ( a fenti képen látszik) ezt a hús mellé dobom. Alufóliával lefedve, 200 fokon 50 percig párolom, majd leveszem a fóliát és szép pirosra sütöm. Ez utóbbit akkor szoktam csinálni, ha hidegtálra készül.
Hagyom 10 percig állni, eltávolítom a cérnát, felszeletelem. Krumplipürével tálalom.

Szósz: A hagymát lereszelem, a vajon megpirítom, rászórom a lisztet, ráöntöm a bort, beleszórom a szegfűszeget, fahéjat és hagyom lassú tűzön amíg felforr. Ezután kerül bele a ribizli, a cukor és  ízlés szerint só, együtt még főzöm 10 - 15 percig. Eltávolítom a fűszereket, és forrón a húsra - krumplira öntöm.



2011. február 17., csütörtök

Szója mics (mici)



Híres nemzeti kolbászkánkat, most vegán készítettem el, borsófőzelék kíséretében. Mivel a statisztikám azt mutatja, hogy több a Magyarországi látogatóm, ha véletlenül nem ismerné valaki  a micset egyszer majd bemutatom, majd ha jön a jobb idő és a grillezés, addig röviden, fűszeres, marha és birkahúsból vegyesen készül, amiből kis kolbászkákat formáznak és többnyire grillen sütnek.Testvére az arab kebabnak és a jugoszláv csevapcici - nek. Addig is érjétek be ezzel!


Hozzávalók:
  • 300 g. szója granulátum
  • 1 kiskanál csombor
  • 2 kiskanál pirospaprika
  • 6 cikk zúzott fokhagyma
  • 2 tojás
  • 1 kiskanál szódabikarbóna
  • 4 evőkanál liszt
  • 6 evőkanál zsemlemorzsa
  • só, bors.
A szójára annyi vizet öntök, hogy egy ujjnyira ellepje, majd 15 percig főzöm. Ha megfőtt,  leszűröm és kihűtöm. Összekeverem a többi hozzávalóval, vizes kézzel kis kolbászkákat formázok, (lehet fasírtnak is formázni ) majd bő forró olajba szép pirosra sütöm. Bármilyen főzelékhez, vagy csak vendégvárónak valamilyen mártogatóssal, hidegtálra is kiváló.A maradékot este, friss kenyérrel és mustárral ettem meg.

2011. február 11., péntek

Csíkos keksz


Nem kifejezetten Valentin alkalomra szántam, mert mi nem is tartjuk, számomra olyan mű és kommersz. Inkább a hagyományos, ünnepeket szeretem. Mentségemre legyen mondva,  főzésben már nem vagyok ennyire konzervatív. 
Az ebédhez vettem elő krumplit pucolni, erre ez a csoda került a kezembe....


Mi ez ha nem jel?... hát sütöttem a fiúknak szívecskés kekszet :-)

Hozzávalók:
  • 20 dkg. liszt
  • 8 dkg. cukor
  • 1/4 teáskanál só
  • 1 tojás
  • 10 dkg. hideg vaj
  • 3 evőkanál kakaópor
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér és fahéj. 
A lisztből, cukorból, sóból,  tojásból és a vajból tésztát gyúrok, és két részre osztottam. Az egyik felét a kakaóval és a fahéjjal gyúrtam össze, a másikat a gyömbérrel. A két részből 4-4 ujjnyi vastagságú rudakat sodortam. Felváltva, világos és sötétet egymás mellé sorakoztattam szorosan, beterítettem egy folpackkal, vékonyra nyújtottam, és formával kivagdostam, 180 fokon 8 - 10 perc alatt megsültek


.

2011. február 10., csütörtök

Aszpikos sertéscsülök



Kihasználva a telet, és az ünnepekre kapott szép, új [Tefal] kuktámat,  még elkészítettem ezt az aszpikos csülköt,  kocsonyát nem szoktam csinálni, de ezt igen, persze nem ugyan az, de nekünk megteszi.

Hozzávalók:
  • 1,5 kg. sertéscsülök (nem füstölt)
  • 2 fej vöröshagyma apróra vágva
  • 1 szál sárgarépa
  • 2 db. babérlevél
  • 1 teáskanál szegfűbors
  • 1 teáskanál borókabogyó
  • 20 g. fehér zselatinpor
  • 100 ml. fűszer ecet
  • 200 g. csemegeuborka
  • só, fehér bors
  • 2 evőkanál vagdalt petrezselyemzöld.
A csülköt a hozzávalókkal belepakolom a kuktába, és annyi sós vizet öntök rá, hogy éppen ellepje, majd puhára főzöm. Ha nem kuktába fő, akkor is így járunk el, csak akkor a főzési ideje 1-1,5 óráig is eltarthat.
Ha megfőtt, lecsöpögtetem, a levéből 500 ml.- nyit félreteszek, hozzáadom a zselatint, kevergetés mellett felmelegítem amíg feloldódik, végül az ecetet is hozzákeverem, sóval és borssal ízlés szerint fűszerezem. A csülköt és az uborkát felkockázom, hozzáadom a petrezselyemzöldet, hideg vízzel kiöblített, hosszúkás formába szórom, óvatosan ráöntöm a zselatinos levet és legalább 6 órára a hűtőbe teszem. A formát forró vízbe mártom, majd tálra borítom. 
 

2011. február 8., kedd

Pasta Carbonara



Nagy kedvencem! A fiam is szereti, neki egyszerűen szószos spagetti.
 Egy időben a férjem elég sokat utazott,  ezeken a napokon, főleg olyan ételeket készítettem amiket ő nem szeret de én igen. Ilyen például a carbonara spagetti is. Készítettem egy nagy adaggal, és ezen éltem, amíg a férjem haza nem jött.  Most nem utazott sehova, de volt itthon bacon és eszembe jutott, hogy ezer éve nem ettem, hát neki is láttam.

Hozzávalók:
  • fél csomag spagetti
  • 10 dkg. bacon
  • 4 cikk fokhagyma
  • 2 dl. főzőtejszín
  • só, bors
  •  zöldpetrezselyem, sajt a tetejére.
A spagettit felteszem főni, ezalatt elkészül a szósz. A bacont apró kockákra vágom , ropogósra sütöm, hozzáadom a zúzott fokhagymát, fél percig még együtt pirítom, majd beleöntöm a tejszínt és besűrítem. A kifőtt spagettit leszűröm, és rögtön a szószhoz adom, nem kell lecsepegtetni nagyon.  Sózom, borsózom, friss zöldpetrezselyemmel és reszelt sajttal  meghintem és már fogyasztható is. 

2011. február 4., péntek

Juhtúrós párnácskák


Nem csak a hétvégére ajánlom, jó kis sör vagy borkorcsolya, egyszerű és nagyszerű!

Tésztához:
  • 16 evőkanál liszt
  • 25 dkg. vaj 
  • 10 evőkanál hideg víz
  • 2 evőkanál ecet
  • só.
Töltelék:
  • 15 dkg. juhtúró
  • 1 egész tojás+ 1 a tetejére.
A tészta hozzávalóit alaposan összegyúrom, amíg egy puha tésztát kapok. Ha az evőkanalad mérete eltér az enyémtől :), tehetsz még lisztet. Hideg helyen pihentetem 30 percet. A töltelékhez, összekeverem a túrót az egész tojással. A tésztát, lisztezett deszkán vékonyra nyújtom, három ujjnyi csíkokra vágom, majd ezekből kockákat vágok. Minden kocka közepére halmozok a töltelékből, széleit lenyomkodom egy villával, a felvert tojással megkenem, sütőpapírral bélelt tepsire rakom, majd előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 30 percig pirosra sütöm.

2011. február 3., csütörtök

Petíció


Norono oldalán találkoztam ezzel a petícióval, és mivel mi is inkább használjuk a különféle gyógynövényeket és homeopátiás szereket, fontosnak tartom, hogy ez a törvény ne lépjen életbe, így a blogomon keresztül is értesítek akit csak tudok.


Kérlek írd alá te is a petíciót ha úgy gondolod, hogy  nem szeretnéd ha az EU betiltaná a gyógynövények, gyógynövényalapú termékek forgalmazását.
Már több mint 63 ezer aláírás van !  Te is aláírhatod a petíciót.EZEN A LINKEN
                                                             
                                    Több mint 1 millió aláírás kell !

"Agresszív búcsú a gyógynövényektől
Nem új keletű a hír, különösen azok körében, akik használják a természetes gyógykészítményeket, vagy valamilyen szinten kapcsolatban vannak a természetgyógyászattal, hogy rossz napok következnek a gyógynövényekre alapozott készítmények forgalmazóira. Uniós törvény, egyetemes megszorítás, maffia ez, ami nem kerüli el a természetgyógyászatot, mint a gyógyszeripar legnagyobb ellenségét.



Régóta harcban áll a Big Pharma szervezet (melyhez a legnagyobb gyógyszeripari vállalatok is tartoznak) a naturista gyógyszerek forgalmazóival. És ez a harc lassan a vége felé közeledik, írja az egyik nemzetközi neves szakhonlap. Lassan nyilvános lesz, hogy alig több mint két hónapjuk van hátra a gyógynövényalapú termékeket forgalmazóknak, hiszen április elsejével betilthatja ezeket az Európai Unió. A honlap értesülései szerint a Big Pharma és az Agribusiness rövidesen egészségügyi és élelmezési monopolhatalmat szerez. Ugyanolyan törvények alapján tiltják be a természetgyógyászatban használt gyógynövény alapú szereket, mint amilyen törvények alapján megszabták, hogy milyen szereket kell tartalmazniuk különböző élelmiszereknek, mint például a kenyérnek, a konzerveknek és általában az élelmiszereknek, ahhoz, hogy az üzletek polcaira kerülhessenek.



Egyszerű törvényekről van szó, a Tradicionális Növényi Gyógyszer Direktíva, a Növényi Gyógyszer Bizottság (HMPC) új szabályozásairól, melyek szerint minden naturista termék gyógyszernek számít, ezért ugyanolyan szabályok szerint lesz forgalmazható, mint egy gyógyszer.Teljesen mindegy az, hogy a gyógynövénnyel őseink több száz évestapasztalattal gyógyítottak, most drognak számít majd. Az már csak hab a tortán, hogy az engedélyezési eljárások hatalmas költségeit a kistermelőknek lehetetlen lesz megfizetni. A történet innentől kezdve már nagyon egyszerű lesz: ha lenne is hajlandóság némely orvosban, hogy homeopátiás kezelésre biztassa betegeit, akkor sem írhat fel natúr gyógykészítményeket, mert nem lesznek ezek forgalomban. Hiába a több évezredes tapasztalat, a hatékonyság mellett tanúskodó sok eredmény, hiába minden érvelés, hogy nagyanyáink, nagyapáink, őseink is uniós vagy világkódexes engedély nélkül gyakorolták a természetgyógyászatot. A ma ismert gyógyfüvek, a méz, a teák hatása első számú ellensége a gyógyszeriparnak.



A média pedig rendelkezik akkora erővel, hogy elhitesse az emberekkel, ezek a szerek károsak: látunk majd iszonyú elváltozásokat az arcon, a belső szerveken, a nemi szerveken, amitől ugye, mindenki retteg, és szakemberek bizonyítják majd a tévében, hogy mindez a természetgyógyászatnak köszönhető. A tévé előtt ülők pedig csak hálálkodni tudnak ekkora nagy szeretet láttán, hogy ím, a tudomány megvédte őket a gonosz természetgyógyászattól. De hogy nézzük a napos oldalt is: bízom benne, hogy vagyunk még néhányan, akik nem dőlünk be a manipulálásnak, és nem tévesztenek meg a puccos dobozokban árult készítmények. Még mindig hiszem azt, hogy a több ezer éves gyógyászati hagyományoknak mégiscsak sikerül fennmaradni a fehér maffia háborújával szemben is.

2011. február 2., szerda

Szabógallér leves


...vagy lebbencs leves . Nálunk így mondták, szabógallér és ez is, egy olyan gyermekkori íz! mostanában, olyan tésztás kedvembe vagyok.
Aki nem szeretne bíbelődni a tésztával, kapható készen zacskós, vagy sima kockatésztával is elkészíthető,  bár volt már olyan, hogy a megmaradt lasagne lapokból törtem darabkákra 2 ívet és ezzel is tökéletes volt.

Hozzávalók:
  • 15 dkg. lebbencstészta
  • 5 dkg. füstölt szalonna
  • 30 dkg. burgonya
  • 1 fej hagyma
  • zöldpetrezselyem
  • só, pirospaprika.
Tésztához:
  • 30 dkg. liszt
  • 1 tojás
A lisztből és a tojásból tésztát gyúrok, vékonyra nyújtom és nagyobb kockákra vágom, nagyon nem lisztezem, mert akkor csirizes lesz a kifőzésnél, majd hagyom szellős helyen száradni, a legjobb egy napig.
A szalonnát kockákra vágva kisütöm, a pörcöket kiszedem. A hagymát apróra vágom, megpirítom a zsírban, erre dobom a lebbencs tésztát, és rózsaszínűre pirítom. Megszórom pirospaprikával, sózom, a kockára vágott burgonyát is beleteszem, felöntöm vízzel, nagyon lassan puhára főzöm. Zöldpetrezselyemmel, a pirított szalonnával megszórva tálalom.