2011. július 11., hétfő

Kacsasült

Nemrég elutazott a férjem, és amikor megjött, hozott egy kacsát. A csontos részéből majd levest fogok főzni, a combokból, melléből , ropogós sültet ettünk, újkrumplival, és nem a szokásos párolt  káposztával, hanem,  friss, szezon  salátával. Nincs semmi extra a sütést vagy fűszerezést illetően, de a kacsának nincs is erre szüksége, mert így is mennyei íze van!
  
Hozzávalók:
  •  2 kacsacomb, egy mellehúsa
  • 4 ek.olaj
  •  só.
A húsokat megmostam, beirdaltam, sóztam, borsóztam, hagytam állni egy keveset. Egy akkora lábosba, amibe kényelmesen elfértek, az olajat megforrósítottam,  beletettem a húsokat, először a bőrös felükkel lefele, majd a másik felét is megpirítottam, majd  lassú tűzőn, meleg víz hozzáadásával puhára pároltam, végül,  szép pirosra sütöttem. 


10 megjegyzés:

  1. Bizony a legtöbbször én is csak ezeket az alapfűszereket használom, mert így igazán érezni a finom hús ízét, és a sok zacskós ételízesítő elnyomja azt hagyományos finom sült hús ízt ami gyerekkoromból még bennem él. Nagyon szeretem én is a kacsát, bár csak karácsonykor szoktuk enni, mert nehéz hozzájutni, azt nem is tudom, hogy mi a különbség árba a csirkecombnál. :)
    Nagyon szép, lettem volna a vendéged! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi Barbi! Amúgy, imádom a fűszereket,és inkább szeretem én összekombinálni őket,ritkán használok boltit. Az ételízesítőt nem is használom, míg Bp. éltem a "Vega mixet" használtam, a tesóm szoktatott rá,nem tartalmaz sót, ezért kevesebb kell belőle,hiszen valóban csak ízesítesz vele, így takarékos is. Most itt is megtaláltam a román változatát!

    VálaszTörlés
  3. Ó ez csodálatosan guszta! Szívesen megkóstolnám, mert lehet hogy furcsa , de én még kacsát nem ettem.Valahogy sem a szülői házban nem volt sem én itthon nem készítettem még! Kacsazsírját kóstoltam ami nagyon ízlik.

    VálaszTörlés
  4. Gyerekkoromban ettem kacsahúst,akkor a mama udvarán mindig volt és a tányérra is gyakran került.Ö nem szokta ropogósra készíteni,de nekem ízlene ez a módszer.

    VálaszTörlés
  5. Rég nem ettem kacsahúst én sem, régebb volt anyuéknál, nagyon szerettük.

    VálaszTörlés
  6. Éva, mi sem ettük sokáig, de érdemes kipróbálni, nagyon ízletes a húsa!Kacsazsír, hmmm...

    VálaszTörlés
  7. Aleda, nálam a fiúk nagy húsimádók, és ha lehetne, mindent pirosra, ropogósra kérnek, én meg szót fogadok, ebben az esetben nem is bántam, mert nagyon finom lett.

    VálaszTörlés
  8. Kati, mi is már nagyon rég nem ettünk, pedig szeretjük.

    VálaszTörlés
  9. Örülök, hogy Rád találtam! Van egy fél kacsám a hütöben és félek elkészíteni, mert még sosem volt dolgom kacsával... Ha jól értelmeztem, nem a sütöben sütötted, igaz? A kacszsírt én is imádom és a húsát is persze :)

    VálaszTörlés
  10. Bors and Papper, ezzel a módszerrel, nyugodtan készítsd el, mert tuti a siker! Igen, serpenyőbe sütöttem, így könnyen szemmel tartható :)

    VálaszTörlés