2012. április 9., hétfő

Medvehagymás túrókrémmel töltött vajastészta


Vidám falat, hidegtálra, én most a locsolóknak készítettem. Persze, más tölteléket is választhatunk, ízlés szerint, és szükségünk lesz egy célszerszámra!

Tészta hozzávalói:
  • 25 dkg. margarin
  • 30 dkg. liszt
  • 2 -2 ek.víz és ecet
  • 1-2 kk. só
  • csipetnyi cukor.
Töltelék:
  • 25 dkg. juhtúró
  • 25 dkg. tehéntúró
  • 4 ek. tejföl
  • fehérbors
  • fél csokor medvehagyma.
Íme, a célszerszám:

A tésztát gyors mozdulatokkal összegyúrtam, ha szükséges, még tehetünk hozzá lisztet, éppen csak annyit, hogy ne ragadjon a kézhez. Pihentethető hűtőbe, én most nem tettem. Kettéosztottam, lisztezett deszkán téglalap alakúra nyújtottam, egyenként, majd csíkokra vágtam,

és fentről kezdve, rátekertem a csőre. Mivel vajas a tészta, nem fog ráragadni! Tepsire sorakoztattam, felállítva, előmelegített sütőben, 190 fokon, 20 perc alatt megsütöttem. Még melegen, lehúztam a csőről, így hagytam kihűlni. 


Aki nem használ szívesen ételfestéket, az ne tegye, de én, sárga és piros keverékéből, ecsettel bekentem a "répákat". Sütés előtt, lekenhető tojássárgájával is! 
A túrókrém hozzávalóit összekevertem, megtöltöttem a tészták belsejét. Hűtőbe pihennek, fogyasztásig!

12 megjegyzés:

  1. Nagyon klasszul néznek ki, nagyon ötletes:) Legközelebb én is sós rolót akarok sütni, eddig csak édeset készítettem.További szép napot:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Akkor, ajánlom ezt a tésztát, mert nagyon finom!

      Törlés
  2. Nagyon jópofák ezek a "répák"! A töltelék igencsak fincsi lehet!

    VálaszTörlés
  3. Szia Márti! Régen írtam Neked, és kicsit ritkábban nézem a blogodat, de akkor visszamenőleg!!!! Nagyon finom lehet ez a töltött süteményed, ráadásul van is ilyen "célszerszámom", amit még nem avattam fel...Újabb ötletre tettem szert Nálad! :) Köszönöm a jókívánságaidat és így utólag Neked is minden jót, remélem szép volt az ünneped!!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jobb később mint soha! Eltelt, bár,nem a legjobban, a fiam beteg volt, ráadásul nagyon hideg volt :(
      Akkor itt az ideje beavatni :)

      Törlés
  4. Jobbulást a kisfiadnak! :
    Ma sikerült venni egy nagy csokor medvehagymát! :)
    Itt is hideg volt és van...

    VálaszTörlés
  5. Nagyon hangulatos!!!!! Ügyes vagy! Valahol láttam én is az ötletet, a Tied sokkal szebb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! bár volt egy locsolóm aki nem ismerte fel...a lényeg, hogy a családom el volt ragadtatva tőle!

      Törlés