2012. április 23., hétfő

Báránytokány puliszkával


Egy kicsit hanyagoltam a blog írást a napokban, itt volt a Nővérem egy pár napig, ezért, igyekeztünk kihasználni, minden percet. Természetesen, próbáltam, az itthon megszokott ételeket készíteni, amit biztos Németországban nem eszik, így készült ez a báránytokány is.

Hozzávalók:
  • 1 kg. bárányhús 
  • 4 nagy fej hagyma
  • pirospaprika, bors, só
  • egy szál csombord.
Ehhez az ételhez, jobban passzol a csontosabb hús. A hagyma mennyisége soknak tűnhet, de ettől lesz finom szaftja. A hagymát tehát, apróra vágtam, kevés olaj hozzáadásával, üvegesre pároltam, rádobtam, a darabokra vágott húsokat, minden oldalát megpirítva, addig, amíg a színe megváltozott, majd, megszórtam, paprikával, borssal, sóval, meleg vízzel felöntöttem, hogy ellepje 2 ujjnyira, belekerült a csombord is, majd lefedve, nagyon lassú tűzön hagytam megpuhulni. Közben, ha még szükséges, pótoljuk a vizet. Stílusosan, puliszkával, és salátával ettük. 



7 megjegyzés:

  1. Jó sora volt a Nővérednek. Ilyet még nem ettem, pedig igazán mutatós, azt meg biztosra veszem, hogy finom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem :) Megoszlik, a bárány kedvelőinek csapata!

      Törlés
  2. Akkor kellemes napjaid voltak, csevegtetek egy kicsit a Nővérkéddel! Guszta amit készítettél, nagyon finom lehetett.Bárányhúst még nem kóstoltam de ízletes lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen,kellemesen telt, csak sajnos hamar elrepült az a pár nap :(
      Felénk,sűrűn kerül asztalra, szerintünk finom!

      Törlés
  3. Rég ettem bárányhúst, megenném azzal a tányérkával :)

    VálaszTörlés