2011. szeptember 29., csütörtök

Sültpaprika-krém fetával


És ha már annyit írtam az utóbbi időben a sültpaprikáról, eszembe jutott, hogy van nekem egy receptem is, ezzel kapcsolatban. Nagyon finom kence, legalábbis nekünk, akik ismerjük és nem idegen számunkra az édes paprika, enyhen füstölt ízzel kombinálva. Van egy kis csalás is, ugyanis a főcímben fetát írtam, de mivel én is inkább a helyi termékeket részesítem inkább előnyben, az itten megfelelőjével készítettem, telemeával. 
A telemea, tudtommal, eredeti román termék, a feta hasonmása. Készítik, tehén, vagy juhtejből, ezért a zsír tartalma is változó, 25%-tól, az 50 %-ig. Azt olvastam egyszer, hogy az eredeti görög fetát, csak juhtejből készítik. Íze is többféle, van;  sós, kevésbé sós és kifejezetten édes típusú is. Páclében  érlelik, majd ebben tárolják,  amiben több hétig is eláll. Úgyhogy, ha ezen túl telemeát írok, tudjátok, hogy miről beszélek!

Hozzávalók:
  • 4 kápia, vagy kaliforniai (gogos) paprika
  • lehet egy csípős, de el is hagyható, nekem véletlenül csípett az egyik gogos!
  • 2-3 ek. olívaolaj
  • 1 mk. kakukkfű
  • őrölt fehérbors
  • 25 dkg. telemea
  • 1/2 csokor snidling (nálam most kimaradt)
A paprikát, az itt leírtak alapján megsütöttem, majd folpackkal 10 percre letakartam, így a keletkező gőztől könnyen lehúzható a bőre. Lehúztam a bőrét, magházát kikapartam, olaj hozzáadásával, pépesre turmixoltam. Ezután belekevertem a kakukkfüvet, sót, fehér borsot, legvégül a villával összetört telemeát. Lehet egyszerre a paprikával, turmixolni. Pirítóssal, vagy friss barna kenyérrel  fogyasztható!




12 megjegyzés:

  1. Azért zárójelbe írd oda később, hátha elfelejtjük. ;DD Gyönyörűen tálaltad, csodásan néz ki!!! Ide vele! :))

    VálaszTörlés
  2. Márti, ez nagyon finom lehet, ki is fogom próbálni, amig még lehet paprikát venni. :)

    VálaszTörlés
  3. Alíz, én is azért készítettem, mert már kimenőben van, de sajnos, a fagyasztómban is telt ház van már!

    VálaszTörlés
  4. Barbi,aranyos vagy, de a színe nem lett a legjobb, szerintem!a tetején nem sárgadinnye golyó, mint ahogy a fiam kérdezte :) hanem kivájt ubi!! o.k, majd feltétlenül mellé írom, ha még használatba kerül:)

    VálaszTörlés
  5. Nem tudom,mi bajod a színével,igazán ínycsiklandozó.El fogom készíteni :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lett a színe szerintem, olyan terracottás:) Finom lehet nagyon, a sültpaprikát szeretem.

    VálaszTörlés
  7. Épp a fényképedet, meg a kép színeit akartam megdícsérni, ahogy megláttam ...
    Azért biztosan finom is lehet!

    VálaszTörlés
  8. Aleda, na, jó! az a bajom a színével, hogy az újságban lévőnek, narancssárga színe volt, így az enyémet meglátva csalódott voltam, de csak a színével, mert az íze isteni!

    VálaszTörlés
  9. trollanyu, remek kis kence, ha szereted, akkor erre is felhasználhatod!

    VálaszTörlés
  10. M@rti, persze, az íze rendben volt, csak mint már leírtam Aledának...

    VálaszTörlés
  11. Nagyon guszta ! A sűltpaprikát nagyon szeretjük és még hozzá a fűszeres sajt nagyon finom lehet így!:)

    VálaszTörlés
  12. Éva, akkor örömmel látom, hogy többen ismerik és szeretik a paprikát ilyen formában is!

    VálaszTörlés