2011. szeptember 9., péntek

Zöldbabfőzelék, sonkás tekerccsel



Egy egyszerű főzelék, de különleges és furcsának tűnő feltéttel ! A családom is, kissé gyanakvóan nézte a piskóta tekercset a főzelék mellett, de ez csak addig tartott, amíg bele nem kóstoltak, mert aztán repetáztak is belőle! A recept szerint "feltűrt tojásrántottának" szerepel, de én megsütöttem a sütőbe, tepsibe.
A főzeléket kicsit másképpen főzöm, ugyanis nem használok, vagy nagyon ritkán rántást, így egészségesebb, és az ízén semmit sem változtat.

Főzelék hozzávalói:
  • 1 kg. zöldbab
  • 1 kis fej hagyma
  • 2 cikk fokhagyma
  • 2 ek. burgonyakeményítő
  • pirospaprika
  • 0,5 dl. víz
  • só, 1/2 csokor petrezselyem.
    .
A sonkás tekercshez:
  • 5 tojás
  • 5 ek. liszt
  • 1,5 dl. tej
  • 20 dkg. füstölt sonka
  • 1 fej hagyma
  • 2 ek. olaj
  • 2 dl. tejföl
  • só, bors.
A tekercshez, a piskótához hasonlóan jártam el. A tojásokat szétválasztottam, a sárgájához adtam a lisztet, sót, borsót, tejet. A fehérjéből, csipet sóval kemény habot vertem, majd összekevertem a keverékkel. 
Kikent közepes tepsibe, 170 fokon, 30-35 percig sütöttem. Amikor megsült, egy tiszta konyharuhára borítottam, és feltekertem, így hagytam kihűlni, addig elkészítettem a tölteléket.
A sonkát ledaráltam. A hagymát apróra vágtam, megdinszteltem, hozzáadtam a sót, rádobtam a sonkát, együtt még pirítottam  pár percet, majd megszórtam borssal, lehúztam a tűzről, és belekevertem a tejfölt. A kihűlt piskótát kibontottam, megkentem a sonkakrémmel, és visszacsavartam.
  A zöld paszulyt (babot!) megpucoltam, falatkákra törtem, megmostam. Lábosba tettem, felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ellepje egy ujjnyival, sóztam, belereszeltem a hagymát, fokhagymát, és puhára főztem. A vízben elkevertem a keményítőt, és a pirospaprikát, gyors mozdulattal a főzelékhez kevertem és még hagytam addig, amíg újból felforrt. Petrezselyemmel megszórtam, a tekercsből szeleteket vágtam, így tálaltam. 

17 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a feltét és az egészséges főzeléked is. :)))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta és érdekes párosítás, biztos nagyon finom! Nézzél már be légyszíves hozzám szeretnék egy díjat adni!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon különleges és guszta a tekercsed, majd egyszer kipróbálom. :)

    VálaszTörlés
  4. Márti, szeretnélek meglepni egy díjjal, nézz be hozzám kérlek! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon klassz ez a feltét, finom lehet:) A zöldbabot is nagyon kedvelem, jöhetn egy adag.

    VálaszTörlés
  6. Ez finom lehet! Ezért is, és minden receptedért vár Rád kettő díj nálam!
    (Na, meg azért is mert bennünket is, a gyerekünket is, és a férjünket is ugyanúgy hívják mindkettőnknél) :-)

    VálaszTörlés
  7. Éva, nagyon köszönöm a díjat :)

    VálaszTörlés
  8. trollanyu, a baj csak az, hogy túl messze vagy :)

    VálaszTörlés
  9. M@rti, nagyon köszönöm a díjakat!

    VálaszTörlés
  10. Micsoda újdonság megint! Nagyon jól néz ki! :) Majd nézz be hozzám kérlek, én is szeretnélek meglepni egy díjjal!

    VálaszTörlés
  11. Szabina, neked is köszönöm , megelőztél!

    VálaszTörlés
  12. Tetszik ez az ételkombináció, az egészséges rántást is jó ötletnek tartom, a tepsis tojásrántotta meg különleges! Tovább gondoltam, mi mindennel lehetne még variálni...

    VálaszTörlés
  13. Vicuska, örülök, ha további ötletekre adok inspirációt!

    VálaszTörlés