2011. október 19., szerda

Frankfurti leves


Már jön a káposztás ételek szezonja, amit nagyon szeretünk, és sűrűn fogyasztunk. Addig is, kelkáposztából főztem egy kis levest. Én szoktam főzni bele krumplit is, van aki e nélkül készíti, mindkét formában finom, így talán tartalmasabb.

Hozzávalók:
  • 1 kis fej kelkáposzta
  • 1 hagyma
  • 4 cikk fokhagyma
  • 3 közepes krumpli
  • 2 pár virsli
  • 2 ek. vaj
  • 2 ek. liszt
  • só, pirospaprika, kömény, majoránna.
A káposztát cikkekre vágtam, majd nagyobb kockákra. Lábosba tettem, és felöntöttem vízzel, hogy ellepje. Sóztam, köménnyel, majoránnával meghintettem, beledobtam a hagymát és hagytam felforrni. Amikor felforrt, beletettem a meghámozott, felkockázott krumplit. Amikor ez is megfőtt, a vajból, lisztből rántást készítettem, hozzáadtam a zúzott fokhagymát, levettem a tűzről, meghintettem a pirospaprikával, felöntöttem egy kevés hideg vízzel, majd a leveshez öntöttem, a virsli karikákkal együtt, hagytam még egyszer felforrni. A tányérokba szedve, meglocsoltam tejföllel, mert én így szeretem!
 Tipp: a levesekbe főzött hagymát, mindig átszúrom egy fogvájóval, így nem fő szét a levesbe, egybe kiemelhető.



18 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta és finom levest készítettél! Nagyon jó ötletet adtál ezzel a hagymával kapcsolatban. Eddig még ezt nem hallottam, de kipróbálom. Így legalább egybe fogom kivenni a levesből és az eszi meg aki szereti! Köszi !

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta a levesed, én is szeretem a frankfurti levest. A hagymával kapcsolatos ötlet fantasztikus.

    VálaszTörlés
  3. Jé, hogy elfelejtettem ezt a levest, talán gyerekkoromban ettem utoljára a menzán. Pedig a virsli ellenszenvem ellenére nagyon szeretem! Biztosan fogok csinálni, úgyhogy viszem a receptet, sőt én is krumplival szeretem. Nagyon guszta, köszi! :))

    VálaszTörlés
  4. A hagyma ötlet is lemásolandó! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagy kedvencünk ez a leves:) Szoktam úgy is készíteni, hogy a karikára vágott virslit megpirítom serpenyőben, még finomabb lesz.A hagymás ötlet tényleg szuper, köszi:)

    VálaszTörlés
  6. Éva, nagyon szívesen ! jó az új fotó:)

    VálaszTörlés
  7. Mrita, és te sem szoktál bele krumplit főzni?

    VálaszTörlés
  8. Barbi, mi itthon soha nem ettük,Magyarországon ismertem és szerettem meg! látom mindenkinek bejött a fogvájós tipp:)

    VálaszTörlés
  9. trollanyu, biztos a sütéstől még finomabb a virsli! sokszor nem írok le dolgokat, mert attól tartok, á, ezt úgy is mindenki tudja, és tessék, már 4 vagytok akik nem ismertétek ezt a módszert.

    VálaszTörlés
  10. De jó a hagymás ötlet, köszi érte! Nálunk mindenki kergeti a tányérjába a leesett hagymadarabokat, ezután nem fogják.
    A leves is nagyon jó. Én még virslivel nem főztem, sonkával igen, úgy is finom:-)

    VálaszTörlés
  11. Látom Márti, nekem nem is fogsz már örülni :( én is krumplival szeretem... A főtt hagyma meg amúgy egészséges és kevésbé ingerli a nyálkahártyát, egy orvos rokon ajánlotta anno, a húslevesből is mindig kieszem, olyan kellemesen édeskés az íze. Ötletesen halászod ki a levesből :)

    VálaszTörlés
  12. Gerdi, úgy is finom, de nálunk annak viszont nem frankfurti a neve.

    VálaszTörlés
  13. Vicuska, de, örülök nagyon Neked is! Tudom, hogy nagyon egészséges, megfázásra, szoktam teának főzni, de magát a főtt hagymát nem szeretem. Érdekes, mert a főtt fokhagymát viszont imádom!

    VálaszTörlés
  14. Köszönöm :) Egészségesebb, mint sokan gondolnák! Tudod, én sem szerettem, aztán valahogy megszoktam, fóliában vagy csak ala nature sütve is nagyon finom, szalonnasütéskor szoktuk a tűzbe rakni. Ellenben a sült fokhagymát imádom!!! Sütőben sült húsok mellé sok egész fokhagymát rakok, aztán kinyomkodom és pl. a húsra kenem- az valami fenséges delikatesz! Az ízlésünk szokás kialakítása, végül is magunk választunk, csak valami jobban esik, valami kevésbé... Voltál már úgy, hogy egy ételt vagy fűszert nem szerettél, aztán egyszer csak történik egy csoda és a kedvenceddé válik, mert például az általad szeretett ember előszeretettel fogyasztja? :)

    VálaszTörlés
  15. Kissé későn érkeztem ide, pár napig "felújításon" volt a gépem. A frankfurti levest sokáig csak menzán ettem, ott is szerettem,de a saját készítésű sokkal jobb! :))
    Pont így készítem én is, ahogy Te. De ha van időm és kedvem, akkor a virslit én is mielőtt a levesbe tenném, kicsit serpenyőben átpirítom. A hagymás ötlet engem is meglepett, használni fogom!!!

    VálaszTörlés
  16. Vicuska, nem emlékszem ilyenre, de lehet, hogy van. Máskülönben, mi is sok hagymát fogyasztunk, főleg nyersen, de a parázson sültet is szeretem!

    VálaszTörlés
  17. Bori, akkor én is kipróbálom pirítva. örülök, ha tetszik az ötlet :)

    VálaszTörlés
  18. Én is sokszor készültem már ezt a levest kipróbálni, de még nem sikerült eddig, viszont nagyon tetszik a tied.

    VálaszTörlés