2010. november 27., szombat

Tejben fürösztött csirkecombok


 Én elég sokáig kibírnám hús nélkül, de mivel két húsimádó pasival élek, ez szinte lehetetlen. Ezt a rántott csirkecombot, viszont azért szeretem, mert tejben előfőzöm, amitől puha és zamatos marad a hús.

Hozzávalók:
  • 4 egész csirkecomb, (vagy igény szerint több)
  • 3 dl. tej
  • 5 cikk fokhagyma
  • 1 evőkanál szemes bors
  • 2 tojás, liszt a panírhoz.
Köret:
  • 20 dkg. rizs
  • 1 kis fej hagyma 
  • 1 kanál olaj, pici só
  • egy marék párolt borsó.
A csirkecombokat kettévágtam, megmostam, besóztam.  Lábosba tettem, felöntöttem a tejjel,beledobtam a megpucolt kissé összenyomott fokhagymákat, borsót, és forrástól számítva bő öt percig előfőztem a combokat, majd leszűrtem. Ezután a lépés után, sütőben is kisüthető.  A tojásokat pici sóval felvertem, és a combokat, szokásos módon,  liszt -tojás, liszt - tojásba mártottam, kétszer megismételve, majd forró felhevített olajban, pirosra sütöttem. A rizibizihez, előfőztem a rizst, a  reszelt hagymát megfuttattam, majd a borsóval összekevertem. Friss salátával tálaltam.

2 megjegyzés: