2013. szeptember 22., vasárnap

Sütőben sült szilvalekvár





Az utóbbi időben igen kevés időt tudok a blogomra szakítani, közben, ugyan úgy sütök, főzök, sőt befőzök is.  Két hete készítettem ezt a szilvalekvárt is, aminek a receptjét, még 2005-ben (a tőle kapott receptre még a dátumot is felírta)  nagyon régen, egyik kedves ismerősömtől, akkoriba még ismeretlen volt számomra a blogolás. Különlegessége, hogy nem nagyon kell kezdeni vele semmit, egyszerűen sütőben készíthető. Akinek kemencéje van, abban szerintem,még finomabb.  Az is igaz, soha nem lesz olyan, mint amit vidéken főznek reggeltől-estig az üstben, annak az íze semmihez sem fogható, azért a viszonyokhoz képest ez is megfelel az ízlésünknek.

Hozzávalók:

  •  3-3,5 kg.szilva
  • 15 dkg. cukor, szilva kilónként
  • 1 egész fahéjrúd
  • 10-15 szem szegfűszeg
  • 1 mk. nátriumbenzoát.
Az alaposan megmosott szilvákat kimagoztam, lecukroztam, a fahéjjal és a szegfűszeggel feltettem főni a tűzre, amíg elkezdett forrni. Egy közepes tepsit 10%-os ecettel kiöblítettem (teflonos tepsibe csináltam, de bármilyenbe jó)
 Beleöntöttem a megrottyantott szilvát, és 150 fokos sütőben (gáz sütőben takarékon) 2 órát sütöttem. Ez idő alatt, 2-3-szor megkavartam. Sütőből kivéve, elkevertem benne a nátriumbenzoátot. Forrón üvegekbe töltöttem, plédekkel betakartam, azaz szárazon dunsztoltam. 1 nap múlva, mehet a helyére!


8 megjegyzés:

  1. De nagyon finom is tudott lenni az a régi jó sűrű szilvalekvár .Ez is finom mert ezt is szeretem de egészen már annak az íze. Én egyből sütőbe teszem, bár volt mikor a tűzhelyen készítettem a lényegén nem változtat kevergetni egyiket sem kellett és ez a lényeg.

    VálaszTörlés
  2. Én is nagyon szeretem azt a régi fajtát,sőt,abba még cukrot sem tettek,mégis istenien finom volt!

    VálaszTörlés
  3. Sütőben még nem készítettem lekvárt. Jövőre megpróbálom, persze csak ha jó sok szilva lesz a fán!!

    VálaszTörlés
  4. Nekem a nagy kedvencem a szilvalekvár, anyukámé verhetetlen volt:) Gyönyörű lett a színe a tiédnek, szívesen meglátogatnám a kamrádat pár üvegért:)

    VálaszTörlés
  5. Pár éve fedeztük fel mi is a szilvalekvárfőzésnek ezt a technikáját, azóta így készítjük, nagyon finom! :)

    VálaszTörlés