2013. szeptember 4., szerda

Töltött patisszon


Valamikor régen, még otthon, készítette egyszer a Nővérem, azóta szinte nincs olyan év, hogy ne készítsem én is el, legalább egyszer. Aki nem eszi a húst, ezt, gombával helyettesítheti, finom, már így is próbáltam.

Hozzávalók:
  • 1 patisszon
  • 70 dkg. darált hús
  • 1 fej hagyma
  • 2 cikk fokhagyma
  • só, bors, pirospaprika
  • reszelt sajt a tetejére.
Szósz:
  • 3 dl. tejföl
  • só, fehérbors
  • fél csokor kapor.
A patisszont megpucoltam, a szárát kivágtam, ennek a helyén karalábé vájóval kiszedtem a belsejét, majd forrásban lévő sós - ecetes vízben 5-5 percig előfőztem mindkét oldalát.  A léből kiszedve hagytam hűlni.
 A töltelékhez, pörkölt alapot készítettem. A hagymát, fokhagymát, kevés zsiradékon megfuttattam, hozzáadtam a húst, fehéredésig pirítottam, majd fűszereztem, és lefedve puhára főztem. Ha szükséges, egy pici vizet önthetünk alá. Amikor elkészült a töltelék, a patisszon belsejébe töltöttem, tetejét megszórtam  reszelt sajttal, tűzálló tálat vékonyan kikentem olajjal, erre ültetve, forró sütőben pirosra sütöttem. 
A tejfölben elkevertem a fűszereket, és az apróra vágott kaprot, ezzel tálaltam, a szeletekre vágott tököt.


16 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehetett! Nagyon szeretem a patiszont, de eddig csak rántottam pedig nagyon jó lehet így töltve . Szívesen tölteném gombával is !

    VálaszTörlés
  2. Szeretem a patisszont, de sajnos itt nem láttam még, mint sok más zöldséget sem, amit mi otthon eszünk. De cukkinival szoktam hasonlót készíteni, nagyon finom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, az ottani klíma biztosan nem kedvez a töknek, de bezzeg az áfonyának!

      Törlés
  3. Hússal vagy gombával töltve, bárhogyan nagyon finom! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszta!! ilyet még nem ettem:)

    VálaszTörlés
  5. Én sem ettem még patiszont, de rendkívül guszta, nagyon fotogén:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, és egy kicsit szerintem, finomabb is mint a hagyományos tök.

      Törlés
  6. Kedves webmester,


    Észrevettük, hogy sok finom receptek talállhatók a blogodon, és egyúttal szeretnénk bemutatni neked az új honlapunkat, http://www.osszesrecept.hu/ ahol a felhasználók válogathatnak több mint 85 000 összegyüjtött receptek közül. Az oldalon szintén talállható egy rangsor a leggyakrabban látogatott blogokról. Ha hozzácsatolod a te blogodat is, mi indexeljük a recepteket, és a felhasználók ezután receptjeidet könnyen megtalállják a keresőnk segítségével, majd a recept klikkelése után átirányítja őket a te blogodra. Tehát egyre több látogatód lesz az oldalon. Ne aggódj, minden teljesen ingyenes.

    Osszesrecept.hu testvéroldalai megtalállhatók világszerte. Nagyon örülnénk, ha a te blogod is része lenne ennek a nagy családnak.

    Ha bármilyen kérdésed van, kérem lépj velünk kapcsolatba, szivesen segítünk bármivel.

    Üdvözlettel,
    info@osszesrecept.hu

    VálaszTörlés
  7. Ez nagyon jól néz ki. Eszembe sem jutott volna ilyet főzni belőle mindig csak kirántottam.

    VálaszTörlés
  8. Általában nálunk is rántva készül, de nagyon jó ez a töltött verzió is! Teljesen lehámozod a héját vagy azzal együtt sütöd? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljese lehámozom, ami egyébként elég nehéz művelet, főleg a hajlatoknál!

      Törlés