2013. július 25., csütörtök

Paradicsomos cukkini ragú, sült húsgombócokkal


Ramsay után szabadon! mert az eredeti ötlet tőle származik, a mi ízlésünkhöz igazodva. Nem új számomra ez a fajta sült húsgombóc változat, sőt, nagy előszeretettel készítem egy másik fogáshoz is, ITT megnézhetitek, a gombóc recept tehát ugyanaz!

Hozzávalók a ragúhoz:
  • 1 nagy fej hagyma
  • olívaolaj
  • 1 kg. paradicsom
  • kb. fél liter húsleves
  • 2 cukkini
  • chili paprika
  • 2-3 szál borsikafű
  • só, bors, kevés cukor.
A paradicsomok sima felét, keresztbe bevágtam, forró vízbe dobtam, hagytam benne1-2 percig, majd átszedtem egy tál vízbe, amibe jégkockát is tettem. A hideg víz hatására, a paradicsom héja könnyen leválik.
A cukkinik héját ha zsenge, nem muszáj levágni, felkockáztam, a paradicsommal együtt. A hagymát apróra vágtam, az olajban üvegesre pároltam, sóztam, hozzáöntöttem a  paradicsomot, majd miután felforrt, adtam hozzá a cukkinit, csombort, borst, és a húslevest. Lassú tűzön hagytam megpuhulni, közben elkészítettem a húsgombócokat. Amikor elkészült, pici cukorral ízesítettem, hozzáadtam a kisült húsgombócokat, feléhez, a mi adagunkhoz, hozzáadtam a csili paprikát és már fogyasztható is! 


8 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta! Tetszik a ragud, kedvemrevaló lenne és hozzá ez a kis formás húsgombóc nagyon finom együtt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Roppant könnyen elkészíthető,és valóban nagyon finom!

      Törlés
  2. Hú, ez nagyon jól néz ki, a húsgombócokkal finom lehet:)

    VálaszTörlés
  3. Fincsi lehet nagyon, főleg a csilis változat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aki szereti a csípőset,annak feltétlenül :)

      Törlés
  4. Nagyon guszta a képen. :))Ha lehetne most megkóstolnám. :))

    VálaszTörlés