2013. május 14., kedd

Házi sajt


Amikor ITT, olvastam ezt a receptet, tudtam, hogy rögtön ki kell próbáljam! 
Egy friss," feta" jellegű sajt, amit az elkészítését követő napon már fogyaszthatunk is. Nagy kihívás volt, egyrészt az eszközök hiánya miatt (pl. fokmérő, oltó) másrészt a jó minőségű tej beszerzése, ezért feleztem az eredeti mennyiséget, ha nem jönne össze ne érjen túl nagy kár. Még a télen nyitottak egy tej automatát, egy közelünkbe lévő pékségben, és bár sokkal jobb mint a dobozos förtelem, kicsit mégis féltem a végeredménytől. Kitűnő lett! Íze, hasonló az otthoni telemeához, nagyon ízlett nekünk. Lehet bármilyen zöld fűszerrel, színes borssal összekeverni, nekünk így a hagyományos formában ízlett. Az oltó interneten beszerezhető, fontos viszont elolvasni a használati utasítást, és ezt követően kiszámítva adjuk a sajtunkhoz, mert mindegyik oltó más, nekem szerzett valaki, és az óta fokmérőt is vettem, legközelebb könnyebb dolgom lesz. Otthon, beszerezhető, bármely, állatpatikába az oltó. Az eredeti receptnél fázis fotókkal is szemlélteti a szerző, én most annyira koncentráltam, hogy a fotózás eszembe sem jutott!
 Multumesc mult, Laura :D !

Hozzávalók:
  • 4 liter kizárólag magas zsírtartalmú HÁZI TEJ!
  • 1,5 ml oltó
  • 30 gr. natúr joghurt, (ne legyen hő kezelt, ha nincs ilyenre lehetőség inkább, helyettesítsd 2 ek.ecettel)
  • 1 nagy, tiszta, alaposan kimosott, vászon, vagy tüll darab
  • műanyag szűrő
  • doboz.
Páchoz:
  • 1 l. víz
  • 15-20 dkg. jódmentes só.
A tejet feltettem melegedni, egy nagy fazékba, amíg elérte a 80 fokot, forrjon, ne főjön! Lehúztam a tűzről és hagytam hűlni 31-36 fokra, ez hőmérő hiányában, olyan kéz meleg. Hozzáadtam a joghurtot, 5-10 percig pihentettem, csak ezt követően, oldottam fel kb. fél dl. klór mentes (a legjobb a bubi mentes ásványvíz, vagy felfőzött és lehűtött csap víz) vízben az oltót, hozzáadtam a tejhez, erősen kevergettem, kb.1 percig.
Újból melegítés, 1 órán keresztül, úgy, hogy közben ne lépje túl a max.36 fokot. Hőmérő hiányában, én ezt úgy csináltam, hogy  200 fokra 10 percre előmelegítettem a sütőt, majd elzártam a gázt, és a forró sütőbe téve hagytam, néha ránéztem,  igaz így 35-40 perccel hosszabbra nyúlt a kötési idő (azaz kb.1 óra, 35-40 perc, ez függ a tej és az oltóminőségétől is amíg kezdett sűrűsödni, ezt onnan tudjuk, ha késsel, belevágva, szeletelhető, akkor elkészült. Felkockáztam a fazékba. Egy nagy szűrőt beterítettem a tüllel, ráállítottam egy nagy edényre ( a kicsöpögtetett savó még felhasználható!) és beleöntöttem a megalvadt tejdarabkákat. Fontos, hogy a savó kicsorogjon belőle, amikor ez megtörtént, egy tetszés szerinti dobozba, (lehet kapni erre a célra dobozkákat) átemeltem és 2 konzervvel lenyomtattam. Hűtőbe hagytam így másnapig. Másnap kibontva, azonnal szeletelhető, és ehető, így egy édes sajtot kapunk, de, ha a "feta" jellegűre szeretnénk, elkészítjük a pácot; a vízben feloldottam a sót, beleraktam a sajtot, és fél napig így hagytam, egyszer közben megfordítottam, nem szerettem volna nagyon sósra. Így elkészítve, megváltozik az állaga is, lefedve hűtőbe tárolható, nem tudom meddig, mert mi 2-3 nap alatt megettük!

Tipp: A visszamaradt savót leszűrve hűtőbe tárolhatjuk még pár napig, vagy, puliszkát főzhetünk belőle, ez a bálmos, levest savanyíthatunk vele ( legtöbbször a csorbát vagy saláta leves savanyításához használják) , írós bagettet süthetünk. Újra forralhatjuk 90 fokra, és a felszínére felszálló darabkákat szűrővel leszedve,ordát kapunk. Rengeteg mindenre felhasználható, kár lenne kidobni!



8 megjegyzés:

  1. Guszta és mennyire finom tud lenni az így készített sajt. Egészen más az íze. Nézzél már be hozzám légyszíves!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos! Köszönöm,Éva, igyekszem,minél előbb eleget tenni a felkérésednek!

      Törlés
  2. Édesanyám készített házi sajtot, valahogy így. Én is szeretném kipróbálni, csak nem tudom mi az oltóanyag neve. Úgy emlékszem patikában vettük, annak idején. Mentettem a receptet, s majd beszámolok, ha sikerül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem sikerül majd! megérdeklődtem,és valóban kapható patikában is,csak elég borsós az ára!

      Törlés
  3. De szeretném kipróbálni!!! Oltóanyagot nem tudok szerezni :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utána néztem, és találtam egy nagyon jó helyet ahol beszerezhető, nem csak az oltó, hanem komplett csomagot veszel annyiért,mint a patikai oltóért!
      itt megtalálod:
      http://www.hazisajtkeszites.hu/sajtcsomagok

      Törlés
  4. Nagyon szeretem a blogodat...sok mindent le jegyeztem...sok sikert tovabbra is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! várlak továbbra is szeretettel :)

      Törlés