2013. március 5., kedd

Töltött krumpli


Akár gyors ebéd is lehet, ha, egy nappal előtte  elkészítjük, mert megfőzhetjük előre a krumplit, meg a tölteléknek sem lesz semmi baja, ha áll egy napot a hűtőbe. Én most így tettem, hazaérve, hamar csak összeállítottam, és csak sütni kellett, de ez nem törvényszerű!


Hozzávalók:
  • 50 dkg. darált hús (nálam most marha)
  • 8-10 db. krumpli
  • 1 fej hagyma 
  • 2 cikk fokhagyma
  • só,bors, pirospaprika
  • 10 dkg. bacon szelet
  • 15 dkg. sajt.
Először a krumplit, sós vízben, héjában megfőztem. A hagymát, fokhagymát apróra vágtam, kevés olajban megpirítottam, majd hozzáadtam a húst, fehéredésig pirítottam, sóztam, borsóztam, paprikáztam, fél dl.meleg vizet öntöttem alá, lefedve hagytam párolódni. A megfőtt krumplikat, meghámoztam, és a belsejét kivájtam, a hússal megtöltöttem. Jénai tál alját kiraktam a bacon szeletekkel, erre raktam a töltött krumplikat, köré a kivájt golyócskákat, tetején elosztottam a sajtot, forró sütőben, 200 fokon, pirosra sütöttem. Mi, savanyúsággal ettük. 



12 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta! Imádom a töltött krumplit, volt már úgy hogy főtt tojás és fölvágott keverékével töltöttem meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, számtalan formában variálható, én töltöttem már gombával is!

      Törlés
  2. Nagyon szeretjük, guríts párat nekem is :)

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Köszi! Azért is szeretek alá szalonnát tenni, mert így nem lesz száraz.

      Törlés
  4. Darált hússal még nem készítettem töltött krumplit, legközelebb így is kipróbálom. Én tojásos-gombás, vagy kapros túrós töltelékkel szoktam csinálni.

    VálaszTörlés
  5. Hát jól lemaradtam a blogolvasással! Most bepótolva mindent, olyan éhes lettem a végére, hogy csak na! Isteni receptek! Wall-E-t külön imádom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) kösz! Én is mindig harcban vagyok az idővel...

      Törlés
  6. Márti, megcsináltam így ahogy te leírtad. Nagy sikere volt, savanyúcéklával kenyérrel fejedelmi lakoma. Köszönöm a receptet!

    VálaszTörlés