Az idő múlásával, az ember úgy van, a születésnappal, hogy nem örül neki...ez a szülinap most mégis más, de nagyon, mert nagy örömöm volt benne, sok tapasztalatot szereztem, ezért észrevétlenül telt el.
Egy éve írom a blogot, 191 bejegyzéssel, ami nem sok, de szerintem annyira kevés sem. Nagyon hálás vagyok, először is azoknak, akik támogatnak és biztatnak, akik rendszeresen hozzászólnak a bejegyzéseimhez, akik rendszeres olvasóim, és azoknak, akik csak csendben figyelnek ! Őket csak bátorságra bíztatom, nyugodtan tehetnek itt megjegyzéseket, nem kell mást tenni, csak egy érvényes Google által működtetett, fiókkal kell rendelkezni, oda bejelentkezni, és már írható az üzenet, de az "anonim" lehetőséget is lehet választani, csak írjatok! Ezt azért írom, mert sok visszajelzést kapok, hogy" írnék, de nem tudom, hogy kell" , hát így!
Amikor megvettem az első számítógépemet, (nem tegnap volt!) már akkor előszeretettel bújtam a különféle, gasztronómiai csodákat. Később felbátorodva, én is elkezdtem írni a blogomat, az volt az elsődleges célom, hogy valóban megosszam a gasztronómiát kedvelőkkel, érdeklődőkkel az általam készített, itthon kipróbált, bevált receptjeimet, és segítséget nyújtsak másoknak, mert az életünk legfontosabb tevékenységének tartom.
Elég korán, kb 5-6 évesen, már elkezdtem érdeklődni a főzés iránt. Számtalan sok, főzőcske készletem volt, (már akkor!) drága Apám, egy adott pillanatba, az időközben kiüresedett garázst, berendezte nekem, baba főzőcske konyhának, ahol kiélhettem extrém ötleteimet, persze akkor még csak játékból. 9 évesen, már megfőztem az első "igazi" tarhonya levesemet is! Az alapokat még az Édesanyámtól kaptam, de mivel 13 éves voltam, amikor elvesztettem, és bár Apám is istenien főzött, mégsem volt elég türelmem tőle tanulni, iszonyú precizitásával, hamar kihozott a sodromból , amit most már nagyon bánok...szóval, otthonról elkerülve, elég sok hiányossággal rendelkeztem. Amikor megismertem a férjemet, rövid időre rá, messze kerültünk az otthonunktól, ahol szépen lassan alakult ki a főzési technikám. Azért lassan, mert a párom, Anyukája főztje után, igen csak nehéz feladatom volt, amit az óta átértékeltem, de akkor nagyon nehezen viseltem. Most már, annyi együtt töltött idő után, összekovácsolódva, ebben is, nagyon büszke rám a férjem, és teljesen hozzászokott, és szereti a kosztomat :)
A blogomban, nem volt, és a jövőben sem lesz, az a célom, hogy versengésbe kezdjek más blog társammal, hogy görcsösen lessem és kutassam, ki - mit és hogyan csinál, de persze, szeretek minél több információt beszerezni, újítani, úgy a netről, mint könyvekből, újságokból, és ami megtetszik ki is próbálom. Én, kínosan figyelek arra is, hogy tisztességesen "Játsszak", és ha egy konkrét blogról hozok receptet, azt mindig megjelölöm, nem szeretnék ezek elmulasztásával, magamra haragítani senkit. Sajnos találkoztam olyanokkal, akik ezt elmulasszák, az én nézetemben, veszítve ezzel a szimpátiájukból.
Köszönöm, még egyszer az olvasóimnak, hogy ilyen szép számban olvasnak, követnek figyelemmel! Tartsátok meg a jó szokásotokat, nagy örömömre !
